Mármint az egyik. Mert az észtek kétszer ünnepelhetik függetlenségük napját, amiért megküzdeniük is kétszer kellett. Február 24-én az 1918-ban, az addigra már a forradalom által megrengetett Szovjet/Orosz Birodalom ellenében kikiáltott függetlenség napját ünneplik.

Az észt nemzeti öntudat meglétének és erősödésének már jóval korábban is voltak megnyilvánulásai. Habár gyakorlatilag a viking portyázások óta nem volt önálló, független állama az észteknek, 800 éven keresztül megőrizték nyelvüket és kultúrájukat és egy adott földrajzi térségen (nagyjából ezt hívjuk ma Észtországnak) az etnikai homogenitásukat is. Mindez egyébként annak ismeretében igen komoly teljesítmény, hogy az írásbeliséget és kulturális gazdasági progressziót hordozó városi polgárság és az arisztokrácia Észtországban hagyományosan német volt. Amit mi a magyar köznemesi rétegként ismerünk, a jobbára általuk megtestesített megyei szintű önkormányzatisággal az ott nemzeti színekben soha nem létezett, annak megtestesítői a balti németek voltak.

Jól jelzi ezt, hogy amikor 1710-ben a svédek kiszorulásával az észt helyi hatóságok elismerték I. Péter orosz cár fennhatóságát, akkor a közöttük létrejövő megállapodás a korábbi (német) törvények és oktatási rendszer továbbvitelét, a német nyelv és a Lutheránus vallás szabad gyakorlását mondta ki.

Mindezek ellenére az észt nyelv és kultúra is tovább élt. Az első észt nyelvű Biblia 1739-ben készült el, az észt kultúra pedig alapjában véve egy népi kultúraként adódott tovább. Észtországban nemzetközi összehasonlításban is hihetetlenül sok népdal és népmese ismert, észt anyák évszázadok során ezeken keresztül adták át nyelvüket és kultúrájukat gyerekeiknek, miközben a fejük felett valami egészen más nyelven zajlott mindig valamilyen közigazgatás, létezett valami államalakulat.

A XIX. század elején a jobbágyság eltörlésével nagyobb mozgástér nyílt a helyi közösségek alakításában és a század közepén itt is életre kelő nemzeti mozgalom megteremtette az észt magaskultúra alapjait is. Észtül kerülhetett végre nyomtatásba az észt nemzeti eposz a "Kalevipoeg" és 1869 óta tartják meg Észtországban a híres észt dalfesztivált, ami nagyon sokáig az ellenállás ma pedig az összetartozás kifejezője.

Érzékelve az ébredező nemzeti öntudatot a cári Oroszország a századforduló táján erős oroszosításba kezdett, ami teljes kudarcnak bizonyult. Olyannyira, hogy az 1905-ös forradalmi megmozdulások elérték az észt területeket is. Ekkor alakultak a későbbi függetlenedésben igen fontossá váló első észt politikai pártok egy jóval szervezettebb, aktívabb szintre emelve az észtek politikai aktivitását. Ez a mozgalom aztán annyira sikeres volt, hogy hónapokkal a szovjet forradalom kitörése előtt, 1917 februárjában egy 40.000-res észt demonstráció volt Szentpéterváron, amely autonómiát követelt (és kapott) egy újjáegyesülő Észtország számára. Az autonóm tartomány évszázadok óta először észt vezetőt kapott és egy szintén észt irányítás alatt álló nemzeti tanács jött létre. Ezzel nagyjából meg is ágyaztak a függetlenség kikiáltásának, amire nem kellett sokáig várni.

Az új szovjet hatalom ugyan még bepróbálkozott az autonómia megvonásával, de az egyre inkább összeomló keleti fronton az orosz csapatok gyors hátrálásra kényszerültek, a németek pedig nyomultak előre. Az illegalitásba szorult észt autonómia képviselői a két hadsereg közötti "résben" kiáltották ki hirtelenjében a függetlenséget. Másnap a német csapatok bevonultak Tallinnba és természetesen semmiféle függetlenségről nem akartak hallani.

(Az első Függetlenség Napja 1919 Február 24-én)

Csakhogy novemberre a Német Birodalom is összeomlott, és a felálló Weimari Köztársaság maga adta át a hatalmat az időközben ugye kétszer is illegalitásba szorult észt vezetésnek 1918 november 11 és 14 között. Két héttel később a szovjet vörös hadsereg nyugati szárnya támadást intézet az éppen csak alakulóban lévő észt és még ott lévő német csapatok ellen. Ezzel kezdetét vette egy két éves függetlenségi háború, ami az észtek győzelmével és a független Észtország pozíciójának megtartásával végződött.

A függetlenségi háború fordulatai külön bejegyzést is érdemelnének, a későbbi társadalmi viszonyok ismeretéhez talán érdemes külön kiemelni a balti németek részvételét. Egyrészt miután Németország átadta a hatalmat a helyi vezetésnek formális német csapatok vettek részt a határok védelmében. A formálódó észt hadseregbe számos balti német jelentkezett önkéntesnek. Ugyanakkor lettországi székhellyel a helyi német arisztokrácia képviseletében harcoló Baltische Landeswehr 1919 júniusában, a szovjetek kiszorítása után megtámadta az új észt államot. Lettországban egy német vezetésű bábkormány jött létre, akiknek eltökélt szándéka volt a befolyás visszaszerzése a balti államok fölött. És habár a német csapatok jóval keményebb ellenfélnek bizonyultak mint az akkoriban igen szegényen felszerelt szovjet erők, többek között az alábbi képen szereplő észt urak vezetésével az észt hadsereg egészen Rigáig kergette őket, ahol az antant közvetítésével végül letették a fegyvert és visszaállították a lett önállóságot (is).

Az észt függetlenségi háborút egyébként jelentékeny angol (hadihajót és fegyvereket küldtek) és finn (fegyvereket és önkénteseket küldtek) erők segítették, de voltak svéd és dán illetve lett egységek is.

Hogy az észt függetlenség kikiáltása milyen társadalmi viszonyok közepette jött létre, és milyen berendezkedést vetített előre arról tanúskodjon néhány általam hirtelenjében lefordított bekezdés az 1918-as Függetlenségi Nyilatkozatból: (a teljes angol nyelvű változat a linkre kattintva érhető el)

"Az észt néphez szóló manifesztum

Az évszázadok során az észt emberek soha nem veszítették el függetlenség iránti vágyukat. Generációról generációra életben tartották a titkolt reményt, hogy az ellenséges megszállók elnyomása ellenére el fog érkezni Észtország ideje.

(...)

És ez az idő most elérkezett.

(...)

Ezen az órán, az Észt Nemzeti Tanács, mint ennek a földnek és népének törvényes képviselője, a demokratikus észt politikai pártokkal és más szervezetekkel teljes egyetértésben, a népek önrendelkezésre való jogára hivatkozva, szükségét látja a következő döntések meghozatalának Észtország és népe sorsának alakítására.

ÉSZTORSZÁG

történelmi és etnikai határain belül, a mai nappal

FÜGGETLEN DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG.

(...)

1. Az Észt Köztársaság minden állampolgára, tekintet nélkül vallására, etnikai hovatartozására, politikai nézeteire, a köztársaság törvényei és bírósága előtti teljes egyenlőséget élvez.

2. Minden etnikai kisebbség, oroszok, németek, svédek, zsidók, és más a köztársaság határai között élő nemzetiségiek kulturális autonómiához való jogait garantálja a köztársaság.

3. Minden polgári szabadság, a szólás szabadsága, a sajtó, a vallásgyakorlás, a gyülekezés és egyesülés szabadsága, a sztrájkhoz való jog, valamint a személyek és otthonaik sérthetetlensége megkérdőjelezhetetlenül érvényesülni fog az Észt Köztársaság területén, annak törvényei által támogatva, melyeket a létrejövő kormánynak haladéktalanul ki kell dolgoznia.

(...)"

Az idézett sorokból nekem egy mai értelemben is korszerűnek tekinthető, polgári, demokratikus ország képe rajzolódik ki, ami ráadásul több elemében érzékenynek bizonyul az egyenlőtlenségekre és a szociális biztonságra is. Pont olyan kép, mint ami a mai Észtországgal kapcsolatban él bennem. Olyasmit ünnepelnek itt ezek az emberek, amiért sokszorosan és nagy áldozatok árán megküzdöttek. Talán ezért is becsülik meg jobban. Sok sikert kívánok nekik...