2011 márciusában átfogó megállapodást írt alá az észt kormány és a japán Mitsubishi cég. A megállapodás értelmében Észtország Japánban értékesítette kihasználatlan széndioxid kvótáját, aminek ellenértékeként elektromos autókat kaptak Ázsiából. Az Észt Elektromos Mobilitás Program három részből állt:

1. 507 db Mitsubishi iMiev elektromos autót bocsátottak az észt szociális minisztérium rendelkezésére, kísérleti jelleggel. A jellegzetes kékre festett járműveket a mai napig észt szociális munkások használják főleg a vidéki településeken, ahol az alacsony népsűrűség miatt egy-egy segítő szakembernek naponta nagy távolságot kell megtennie, hogy klienseit meglátogassa. Én az alábbi fényképet valamikor 2013 októberében készítettem egy fogyatékosokat ellátó lakóotthon megnyitóján. A lakóotthonokat működtető szervezetnek több ilyen programja van, és léteznek még (felszámolás alatt álló) nagy intézmények is. Ezek között közlekedve használják a kék autókat szociális szakemberek, de számos vidéki önkormányzatnak is van belőle.

photo (70).JPG

2. A gazdasági minisztérium kidolgozott és bevezetett egy programot, aminek keretében magánemberek és cégek kedvezményes áron juthattak elektromos gépjárművekhez 2011 és 2014 között.

3. Az egész országot lefedő elektromos töltőállomásokat építettek ki. Nyilván az ország mérete is szerepet játszott ebben, de a program eredményeképpen Észtország lett a világ első olyan országa, aminek teljes területét lefedik az elektromos töltőállomások.

A program célja az volt, hogy felgyorsítsák az elektromos gépjárművek elfogadottságát és használatát Észtországban és elősegítsék a kormány által a megújuló erőforrások használatára tett 2020-ig szóló vállalások teljesítését.

A program második eleme idén év végén ér véget, a tervek szerint 500 elektromos gépjármű értékesítéséhez nyújtott támogatást az állam. Habár még csak 2014 augusztus van, előjegyezni több támogatásra már nem lehet, a programban elérhető forrás az utolsó centig előjegyzésre került. A támogatást kezelő alapítvány nyilvánosan elérhető statisztikái szerint 2011-ben még csak 17 pályázat érkezett, a következő évben már 92, míg az összes elérhető támogatás mintegy felét 2014 első félévében pályázták meg, összesen 242-en. A pályázók fele volt magánszemély, a legnépszerűbb márkának pedig a Nissan Leaf bizonyult.

Észt viszonyok között az elektromos autók beszerzési ára 40-50%-kal magasabb a belső égésű motorokkal működő autókénál, azonban a fenntartási költségek jóval olcsóbbak. 1,5-2 euróra jön ki 100km-ként, emellett az értékesítők megemlítik még a zajtalan működést, az alapból automatikus sebességváltást és a 0 káros anyag kibocsátást. A hátrányok között említik a lassú töltési időt, rövid hatótávot (típustól függően 60-180km), a magasabb beszerzési árat, és az akkumulátor idővel (5 év) történő drasztikus kapacitáscsökkenését. Észtországban nem hátrány többé a töltőállomások hiánya, a lefedettség ugyanis a programnak köszönhetően jelen pillanatban így néz ki:

charge.jpg

163 gyorstöltő állomás van jelen pillanatban az országban, ezek távolsága sehol sem nagyobb 40km-nél, és minden 5000 főnél nagyobb településen lehet találni belőle. Az elektromos autók használatának dinamikáját jelzi, hogy 2013 februárjában összesen 1035 töltési alkalmat regisztráltak ezeken az állomásokon, ez a szám másfél éven belül több mint ötszörösére növekedett, 2014 júniusában már 5494 töltést regisztráltak.

A töltések kifizetésére különböző csomagokat lehet vásárolni, a hétköznapi autótulajdonos számára leginkább optimális csomag (heti 1-2 töltés) havonta 10 euró (3000 Ft) díj mellett töltésenként 2,5 euróba (750 Ft) kerül. De lehet havi 30 eurós díjat is fizetni, szinte korlátlan töltési lehetőség mellett. Tehát egy elektromos autó üzemanyagköltsége akár havi 9000 Ft-ban maximalizálható. Az akkumulátor mintegy fél óra alatt kerül 90%-os töltöttségi állapotba, amivel - típustól függően - a legtöbb esetben 140km-t lehet megtenni.

Az észt éghajlati viszonyokat figyelembe véve a töltőállomások -35 és +45 fok között minden további nélkül működnek. A töltőállomások teljesen automatizáltak, egy kártyát adnak a használatára, de mint Észtországban mindenre, már erre is van okostelefon alkalmazás, illetve lehet sms-ben is rendezni.

Elektromos autót lehet bérelni is a programot lebonyolító cégtől. Elektromos autó bérlése esetén a töltés ingyenes, tehát a bérlő kizárólag az autó használatának idejét fizeti ki, az üzemanyagot ingyen adják. A céljuk ezzel az, hogy minél többeket rávegyenek az elektromos autók kipróbálására, és a bérlés erre kiváló alkalom. Olyannyira, hogy hamarosan én is szeretném kipróbálni. Szociális munkás kollégáim panaszkodtak a Mitsubishire, azt mondják télen lassan melegszik. Engem az érdekel, milyen élmény vezetni, mennyire űr-autó ez már, és annak is lehet egy kultúrája, amikor egy tankolás 30 perc. Megnéztem a bérlés lehetőségének honlapját. A Nissan Leaft 24 órára 39 euróért lehet bérelni, de a bérlési lehetőség időtartama maximum 72 óra. Ha órákban gondolkodunk akkor az első óra 6 euró, minden további óra 3. Egy családi autós kirándulás mondjuk 4 óra időtartamra tehát simán megúszható 15 euróból (4500 Ft - optimistán 300 Ft/euróval számoltam a bejegyzésben az átváltást, de láttam én is híreket).

A program keretében autóvásárlásra nyújtott támogatás az autó beszerzési árának vagy lízingdíjának 50%-át tette ki magánszemélyeknél, 35%-ot cégeknél, de mindkét esetben maximum 18.000 euró (5.400.000 Ft). Megnéztem a Nissan észt oldalán, hogy mennyiért adják a programban legnépszerűbbnek bizonyult Nissan Leaft. 34.000 eurónál kezdődik az ára, tehát a támogatás valóban kb. a vételár felére elegendő.

nissan-leaf-charging-600.jpg

Erre a pénzre észt állampolgárok vagy Észtországban letelepedési engedéllyel bíró, itt élő külföldiek pályázhattak egészen mostanáig. A pénzből bármelyik európai (Svájcot is beleértve) kereskedőnél vásárolhattak a pályázók elektromos autót, de a követelmény az volt, hogy a jármű legyen képes a 60 km/h sebesség meghaladására, rendelkezzen EU tanúsítványokkal és legalább 2 éves garancia legyen a járművön és 5 éves az akkumulátoron.

A program lejárta után az észt kormány nem tervezi újabb anyagi eszközökkel ösztönözni a vásárlást, helyette inkább olyan ösztönzőket vezettek be, miszerint elektromos autóval ingyenes a parkolás, illetve ilyen járművel lehet használni a buszsávot is. Észtországban nincs gépjárműadó, abból tehát nincs mit engedni, de az alacsony üzemben tartási költségek, a program keretében megvalósított kiszolgáló infrastruktúra és a közlekedésben nyújtott előnyök a kormányzat reményei szerint közvetlen anyagi támogatás nélkül is vonzóvá teszik az elektromos autókat a környezetvédelemre és a high-tech kultúrára egyaránt fogékony észtek között.

Ma még csak minden 1000-ből egy autóvásárlásra jut elektromos autó Észtországban, ez az arány Norvégiában mára már 4. Az irány, és mögötte a szándék, azt hiszem egyértelmű.

Szerző: Zsoolt  2014.08.08. 23:46 Szólj hozzá!

Címkék: környezetvédelem elektromos autó Észtország Nissan Leaf

A bejegyzés trackback címe:

https://tallinnban.blog.hu/api/trackback/id/tr436588941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása