Augusztus 20.-a Észtországban is nemzeti ünnep. 1991 augusztus 20-án kiáltották ki a második független Észt Köztársaságot. Észtország először 1918 februárjában vívta ki függetlenségét és alakított parlamenti demokrácián alapuló köztársaságot, ami akkor 22 évig maradhatott fenn. Ennek megfelelően az ország évente kétszer ünnepli a függetlenség napját, egyszer februárban egyszer pedig a mi magyar nemzeti ünnepünkkel egyidőben augusztus 20-án.

media_210383_en.jpg

Több mint negyven év szovjet megszállás után az 1918-as eseményekhez hasonlóan a meggyengült Oroszország (illetve Szovjetunió) körüli zűrzavarban, mondhatni az első adódó alkalommal, éltek az észtek a lehetőséggel, és visszaállították régen várt függetlenségüket.

Az 1991-es események előzményei egészen a 80-as évek közepéig nyúlnak vissza. Nagyon érdekes számomra sok párhuzam a magyarországi eseményekkel, vagy legalábbis annak dinamikájával.

A Gorbacsov által fémjelzett peresztrojka jelentette enyhülést kihasználva Észtországban is népies mozgalmak illetve környezetvédelmi megmozdulások mentén formálódott az ellenállás. Az észt visszaemlékezéseket olvasva, meg felidézve a magyar rendszerváltás körüli saját emlékeimet, tulajdonképpen nem csodálkozom azon milyen kultúrharc zajlik, és mitől olyan nagyon fontosak a színházak meg művészeti pozíciók a politikának.

A 80-as évek közepétől egyre több helyi hagyományörző kör alakult Észtországban, amit az akkor éppen enyhülőfélben lévő hatalom nem akadályozott meg. Nagyobb léptékű cselekvés volt, amikor 1987-ben egy tervezett foszfátbánya megnyitása ellen tiltakoztak a helyiek. Először aláírásokkal, majd egy demonstráció szervezésével, amit meglepő módon engedélyeztek a hatóságok. Egyetemisták gyűléseket szerveztek Tartuban. A Tartui egyetem az 1918-as függetlenségi mozgalomban is kulcsszerepet játszott, az egyetemi mozgalom olyan erős és harcias Észtországban, hogy az észt fegyveres erők mellett nemzeti ünnepeken rendre felvonulnak, amolyan nép milíciaként az egyetemek képviselői is. Az észt nemzeti lobogó szintén az egyetemi mozgalom zászlajából alakult ki.

Az engedélyezett tüntetés habár alapvetően környezetvédelmi célokat szolgált (Bős-Nagymaros észt verziója) valójában a hatalommal való szembenállás, az emberek, a közösség erejének szimbólumává vált. A rendezvényen tiltották bármilyen kitűző, jelvény viselését, azonban érdemben megakadályozni nem tudták, nagyon hamar előkerültek politikai színezetű üzenetek is. A kormány a bányák kérdésében meghátrált, ami bátorítólag hatott az észt törekvésekre, hiszen precedenst teremtett arra, hogy képesek elérni céljaikat.

A felbátorodott mozgalom már abban az évben politikai színezetet kapott. Habár észt emigránsok már 1979 óta követelték az annak idején Észtország sorsát is megpecsételő Molotov-Ribbentrop paktum eltörlését, az csak 8 évvel később került előszőr nyíltan kimondásra. Egy korábban politikai okokból bebörtönzött aktivista kezdeményezésére 1987 augusztus 23-ára a szovjet-náci paktum aláírásának évfordulójára demonstrációt hirdettek Tallinnba, amit a szovjet hatóságok - meglepő módon - engedélyeztek. Ezrek jelentek meg és a rendezvény egyfajta áttörés volt a nemzeti öntudatra ébredésben. A visszaemlékezések szerint ez volt az az esemény, ami először fogalmazta meg Észtország formálódó függetlenedési törekvéseit. Azért formálódót, mert az észtek sem tudták pontosan meddig mehetnek el. A Molotov-Ribbentrop paktum eltörlése önmagában egy szimbolikus aktus, egyfajta elégtétel lett volna. Ezen felül azonban hamar előkerült az először gazdasági majd bizonyos szintű politikai autonómia gondolata. 1987-ben azt hiszem még nagyon kevesen kacérkodtak azzal a gondolattal, hogy hamarosan Észtország újra független, szabad köztársaság lesz.

A szovjet hatóságok számára is mérföldkő volt a rendezvény. Bekeményítettek. A demonstráció szervezőjét emigrációba kényszerítették és a sarkára léptek az egyre szaporodó hagyományőrző klubboknak. Betiltottak több olyan rendezvényt, amihez képest korábban sokkal nyíltabb és konfrontatívabb eseményeket engedélyeztek. Ezzel azonban csak népszerűbbekké tették ezeket a klubokat, a számuk hónapokon belül megduplázódott.

Mozgásba lendült az értelmiség is, ma ismert észt politikusok először jelentek meg a nyilvánosság előtt, nyíltan deklarálva autonómia törekvéseiket a sajtóban. Az általuk elindított Isemajandev Eesti (Önrendelkező Észtország) mozgalom az IME rövidítést viselte, ami észtül annyit jelent: "Csoda".

Egyre több megmozdulás történt. 1987 őszén az 1918-20-as észt függetlenségi háború (amit részben szovjet oroszország ellen folytattak) áldozataira emlékeztek, ami a helyi rendvédelmi erőkkel való összecsapásokba torkollot. Ez volt az első olyan alkalom, ahol a kék-fekete-fehér lobogó nyíltan megjelent. 1988 februárjában újabb összecsapásra került sor egy rendezvényen, itt a rendfenntartó erők már sisakban, kutyákkal jelentek meg. Az összeütközés elég durvára sikerült, Moszkva a későbbiekben tartózkodott a nyílt erő ilyen alkalmazásától. Útlezárásokkal és adminisztratív eszközökkel próbálták a demonstrációk elejét venni, nagyon kevés sikerrel.

Szimbólikus rendezvény volt 1988 áprilisában a művészek és értelmiségiek találkozója, akik az érzelmek mentén ragadták meg a fejleményeket és először juttaták nyíltan kifejezésre az észtek fájdalmát és szenvedéseit a hosszú megszállás alatt. Ez észt kommunista párt durva nyilatkozatokkal reagált az eseményre, de azokra érdemi befolyással akkor már nem volt. Tallinn mai polgármestere (a napjainkban egyébként oroszbarátként elkönyvelt) Edgar Savisaar egy televízós beszéd keretében egy reform-párti népfront alapítására tett javaslatot, amit ott a stúdióban meg is szerveztek. 

A hatósági vegzálások ellenére a hagyományörző klubok működése nem állt le. 1988 áprilisában a legendás 1869-es nemzeti dalfesztivál hagyományaira épülő fesztivál került megszervezésre, az észt egyetemi hallgatók szervezeteinek találkozóján meg mintegy 10.000 ember jelent meg szintén Tartuban. Júniusban tízezres tömeg gyűlt össze spontán módon Tallinnban, rengeteg észt zászló került elő, az észt lobogót felhúzták a dalfesztiválnak helyt adó nagy téren. Ezt a rendezvényt tekintik ma a "daloló forradalom" kezdetének.

Jól jelzi az akkori viszonyokat, hogy a helyi kommunista vezetés erővel akarta leverni az összejövetelt, Moszkva azonban nem engedélyezte azt. Sőt az észt származású kommunista vezetőt leváltották, helyére egy másik észt ült, aki korábban szovjet nagykövetként szolgált dél-amerikában. Addigra a tömeg a dalfesztivál terén százezresre nőtt a népfront mozgósításának eredményeképpen és mivel az új vezetés láthatóan enyhítette a nyomást a rendezvény egy győzelmi ünnepségbe torkollot.

Innentől az események megállíthatatlanul haladtak. A hivatalos észt "Dalosfesztiválon" abban az évben 300.000 ember vett részt, ahol először fogalmazódott meg nyiltan az addigra már kiérlelt követelés: Észtország függetlensége. A reformpárti népfront meghatározó politikai tényező lett az észt kommunista párt ellenében.

1988 októberében Gorbacsov megpróbálta elejét venni a Szovjetunió széthullásának de tervei akkor már inkább olajnak bizonyultak a tűzre. Százezrek írták alá a tiltakozást Gorbacsov tervei ellen, az addigra már a reformpártiak kezében lévő Észt Legfelsőbb Tanács pedig olyan határozatot fogadott el, miszerint a szovjet törvények csak akkor érvényesek Észtország területén, ha az itt is elfogadásra kerül. Moszkva élesen kritizálta a határozatot nyugaton pedig nagyjából ekkor vált egyértelművé, hogy a Szovjetúnió végérvényesen meggyengült.

1989 február 24-én előszőr húzták fel az észt zászlót a Pikk Hermann toronyban. A reformkommunista erők győztek, azonban megint felmerült a "merre tovább", "meddig mehetünk el" kérdése. Moszkvában is megerősödtek ezek a reformpárti erők, a többi balti ország képviselőivel karöltve együtt próbálták elérni a Molotov-Ribbentrop Paktum érvénytelenítését. Ennek a követelésnek a demonstrálására állt fel az a híres 600km hosszú emberi lánc, ami egészen Tallinntól, Rigán át Vilniuszig szelte át a három balti országot 1989 augusztus 27-én, ami bejárta a világsajtót.

baltikett.jpg

Érdekes módon Észtország Észt Szovjet Köztársaságként még két évig az államszövetség része maradt. Moszkva egészen a végletekig engedte az önállósodási törekvéseket, láthatóan nem avatkozott be a zászlók, nemzeti jelképek frontján, sőt menesztette az erősebb beavatkozást követelő helyi kommunista vezetőket és gyakorlatilag azt is tétlenül nézte végig, ahogy az általa életre hívott új szovjet vezetést kigolyózzák a reformpárti erők a hatalomból.

1990 márciusában a reformpárti észt vezetés olyan határozatot fogadott el, melyben a két világháború között létezett Észtországgal való jogfolytonosságot mondták ki és egy a teljes függetlenség kimondásáig tartó átmeneti időszakot hirdettek ki. Moszkva ezt nem fogadta el és erős nyomás alá helyezte Észtországot. 1991 elején a dolgok odáig fajultak, hogy a hasonló tendenciákat mutató Rigában és Vilniuszban véres összecsapásokra került sor és már Tallinnban is várták a tankokat. Borisz Jelcin, orosz elnök beavatkozása vette elejét a még véresebb eseményeknek. A Balti országok kérdése ekkor került a nemzetközi politika asztalára. 1991 márciusában egy helyi referendum keretében az észt lakosság 77%-a a függetlenség mellett szavazott. Moszkva megpróbált gazdasági fenyegetéseken keresztül egyfajta szövetségi tervvel előállni.

Az eseményeket az gyorsította fel, hogy 1991 augusztusában sikertelen puccsot hajtottak végre szovjet keményvonalasok Borsz Jelcin ellen, és az akkori zűrzavart kihasználva - egyébként közeledő tankok fenyegetésében - 1991 augusztus 20-án az észt legfelsőbb tanács kikiáltotta Észtország teljes függetlenségét. A puccs leverését követően az oroszok elismerték a függetlenséget, egyébként elsőként a világon. Az ENSZ New York-i épülete előtt 1991 szeptember 17-én húzták fel a három balti állam zászlaját.

 

Szerző: Zsoolt  2014.08.20. 20:02 3 komment

Címkék: függetlenség nemzeti ünnep Észtország

A bejegyzés trackback címe:

https://tallinnban.blog.hu/api/trackback/id/tr496621179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Measurer 2014.08.20. 22:12:18

Egészen pontosan Észtországban augusztus 20 a Függetlenség Helyreállitásának napja (taasiseseisvumispäev),ahogy ezt a posztíró nagyon jól el is meséli -:)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.21. 08:21:54

Manapság meg ugyanezek az észtek rasszista, fasiszta, elnyomó apartheid-politikát folytatnak az ország majdnem felét kitevő orosz kisebbség ellen...

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2014.08.21. 08:31:57

@maxval a bircaman: én is kritikusan viszonyulok az észtek orosz kisebbséggel kapcsolatos korábbi intézkedéseihez, azonban elnyomásról nem beszélnék.

A nagy apartheid közepette orosz ajkú oktatási minisztere van az országnak, minden de minden ki van írva oroszul is, az összes hivatalos honlap három nyelvű (angolul is elérhető általában), hivatalos ügyintézés, de egy sima bevásárlás is olyan nyelven megy amilyenen a vevő megszólal. A moziban a film felét nem látod, mert egyszerre van észt és orosz felirat.

Kommentárod úgy viszonyul a valósághoz, ahogy a "majdnem felét kitevő" megjegyzés a valós 26%-os adathoz. Van benne valami, de igen messze van az igazságtól.