Három napos nemzetközi konferencia zajlik a napokban a Tallinni Egyetemen az öngyilkosság témájában. A rendezvény egyik fő szervezője az Észt-Svéd Szuicidológiai Intézet alapító igazgatója Airi Värnik professzor, aki az egyetemen közvetlen kollégám.
(Airi Väinik - fotó: PM/Scanpix)
A rendezvény apropóján több észt újság is interjút készített a professzor asszonnyal, aki a téma nemzetközileg elismert kutatója. Az észtországi öngyilkosságok alakulása kapcsán megjegyezte, hogy nem nagyon ismer olyan országot, ahol ilyen ütemben csökkent volna az öngyilkosságok száma.
Észtország, Magyarországhoz hasonlóan, hosszú évekig vezető volt a 100.000 lakosra jutó öngyilkosságok számát tekintve. Erről a KSH oldalán találtam egy ábrát, ami 1980 és 2005 között mutatja az öngyilkosságok alakulását az EU átlagához mérten az öt leginkább veszélyeztetett országban: Észtországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában és Szlovéniában.
Az ábrán világosan látszik, hogy az EU átlagához képest mind az öt országban nagyon magas az öngyilkosságok aránya még 2005-ben is. A jó hír, hogy mindenhol csökkenő tendencia volt megfigyelhető, ráadásul látható az is, hogy a csökkenés üteme gyors, ha a 10 évig tartó töretlen tendencia a következő 9 évben is folytatódott, akkor ezek a kiugróan magas értékek mára elvileg az EU átlag szintjére szelídülhettek.
Jól kivehető az ábrából az is, hogy Észtországban 1995 volt a csúcsérték, az azt követő 10 évben az öngyilkossági ráta rohamosan csökkent. Magyarországon ehhez képest a csúcsértéket a 80-as évek elején (egész pontosan 1983-ban) érte el az öngyilkosságok száma, és onnantól kezdve egészen 2005-ig folyamatos volt a csökkenés.
A további fejleményeket illetően Észtországról a WHO honlapján találtam egy másik ábrát, amin a legújabb statisztika 2008-as:
Az ábrán azt láthatjuk, hogy a csökkenő trend tovább folytatódott. 2008-ban 18.1 volt az öngyilkosok száma 100.000 lakosra vetítve, míg az Eurostat adatbázisában a legfrissebb adat 2010-es, ahol 16,8-as értéket találunk. A mai konferencián ismertetik a legújabb adatokat, ami további igen gyors csökkenést mutat. Jelenleg Észtországban 100.000 lakosra 13,5 öngyilkosság jut, ami már nagyon közel áll az EU28-ak átlagértékéhez. Magyarán szólva a valamikori negatív értelemben vett éllovas Észtország 2014-re gyakorlatilag kikerült az öngyilkosság tekintetében kiugróan magas értékekkel bíró országok köréből. 1995-ban még 100.000 lakosból 40 követett el öngyilkosságot, 20 évvel később már ennek jóval kevesebb mint fele, 13-14 fő.
A 2005 utáni magyar fejleményekről a Népszabadság egy 2013-as cikkében találtam egy táblázatot:
A lap a KSH adataira hivatkozva érzékletes módon ábrázolja, hogy 2005-öt követően a csökkenés korábban nálunk is dinamikus üteme gyakorlatilag megtorpant, 24-25 öngyilkosság jut 100.000 lakosra. Ez a megtorpanás ráadásul egyedülálló a korábban leginkább veszélyeztetetnek tekintett öt ország összehasonlításában.
Az észt adat a teljes mezőnyből kiemelkedő, Észtország gyakorlatilag kikerült az öngyilkos nemzetek klubjából. Litvánia, Lettország és Szlovénia is képes volt megőrizni a csökkenés lendületét, 2010-re mindhárom országban jelentős mértékben csökkent az öngyilkosságok száma a 2005-ös adatokhoz képest is. (Ki lehet mazsolázni az Eurostat táblázatából)
A témával foglalkozó észt kutatók egyértelműen a társadalmi, politikai viszonyok alakulásával magyarázzák az öngyilkosság alakulását. A sajátos S alakú észt görbét olyan történelmi és gazdasági eseményekkel kötik össze, mint a 80-as évek második felében a Gorbacsov által fémjelzett peresztrojka, a Szovjetunióból való kiválást követő gazdasági összeomlás, majd azt követően napjainkig a szinte töretlen fejlődés. Egyetértés mutatkozik észt kutatók körében arról, hogy habár pszichológiai dimenziók is befolyásolják az öngyilkosság alakulását az adatok összességét tekintve teljesen egyértelmű, hogy társadalmi-gazdasági összefüggések állnak az öngyilkosságok rohamos mértékű csökkenése mögött. Észtország egy olyan hely lett, aminek van perspektívája és ez a perspektíva az egyes emberek szintjén is érzékelhető.
A magyar adat értelmezésére Zonda Tamás öngyilkosságkutató vállalkozott a Népszabadságnak nyilatkozva 2013 januárjában, aki ezzel éppen ellentétes irányú fejleményekre mutatott rá nyilatkozatában. Véleménye szerint az öngyilkosságra hajlamosító legfontosabb lélektani állapot a reménytelenség és kilátástalanság.
Míg a rendszerváltás környékén az emberek tele voltak reménnyel és bizakodással, az utóbbi 10 évben ez Magyarországon megtört, a hazai öngyilkossági ráta ma csaknem duplája az észt értéknek és az EU28-ak átlagának. Mi még nem kerültünk ki az öngyilkos nemzetek klubjából, sőt eléggé egyedülálló az, ahogyan nálunk stagnál ez az érték.
(Az öngyilkosságok alakulását magyarázó szakmai diskurzus Magyarországon egy szakmai körökben jól ismert, ám a nyilvánosság számára jórészt ismeretlen meglehetősen elmérgesedett konfliktussal terhelt. Két a témával foglalkozó elismert pszichiáter Zonda Tamás és Rihmer Zoltán vitája nem csak a különböző iskolák és paradigmák különbözőségére, hanem a magyar tudományos közélet anomáliáira is ráirányítja a figyelmet.)
