Barack Obama látogatása az észt fővárosban a szokásos felfordulást okozta, ahogy bárhol máshol is. Pár órán keresztül nem nagyon lehetett közlekedni a belvárosban Tallinnban, helikopterek köröztek a levegőben és mindenfelé rendőrök álltak vagy éppen járőröztek. Pár órán belül mondjuk az egész lecsengett, reggel meg délután volt nagyobb mozgás, közötte lehetett fennakadás nélkül közlekedni.

(a bejegyzésben szereplő fotók az USA Tallinni nagykövetségének Facebook oldaláról származnak)

A látogatás egyértelműen a biztonságpolitika körül forgott. Leírtam már ezen a blogon egy párszor, hogy Észtországban egészen más az ukrán válság és Oroszország viselkedésének a fogadtatása mint, amit a magyar sajtóban látok. Korábban még csak a politikusok és újságírók beszéltek erről, ma azonban a bizonytalanság befészkelte magát a mindennapokba. Az egyetemen a hallgatók (oroszok, észtek és ukránok is járnak az óráimra) rendre felhozzák a témát és beszélünk róla. Ennél fajsúlyosabb élménye van a feleségemnek, aki azzal foglalkozik Tallinnban, hogy az itt nagyon pörgő startup kultúrát köti össze potenciális szingapúri befektetőkkel. Az ő munkájára már érdemben hatással van az ukrán válság. Óvatosabbak lettek az emberek a jövő idővel, a mondatok a kelleténél többször kezdődnek "ha"-val. 

Elég gyorsan és szerintem sikeresen ment eddig az ország átpozícionálása a rideg, posztszovjet képből a high-tech északi dizájnba. Obama beszédében is azonnal előkerült ez a szál. Észtországot, mint az intelligens elektronikus kormányzás világon egyedülálló példáját és a startup kultúra európai fellegvárát emlegette. Ajándékba kapott is egyet a híres észt digitális igazolványból.

Ezt a reményteljes és tényleg kecsegtető jövőképet árnyékolja be az orosz-ukrán válság. Finnország már recesszióban van, Észtországban is most már azzal számolnak, hogy az idei növekedési esélyeknek nagyjából befellegzett. Ehhez az is kellett, hogy az oroszok olyan kamionokat is visszafordítanak, amikre egy nappal korábban még azt mondták nem részei a szankcióknak. Gazdaságilag ezzel együtt Észtország még nincs bajban, 0 növekedés mellett is egyensúlyban van a költségvetés (sőt azt hiszem többletben van) és tovább fog csökkeni idén az Európában egyedülállóan alacsony (10% alatti) államadósság is.

Biztonságban nem érzik magukat az észtek és Obama látogatása semmi más nem volt, mint a NATO erődemonstrációja a térségben.

Nekem nagyon rossz érzéseim vannak a magyar kormány oroszbarát politikája, és az ukrán válság kapcsán tett - szerintem ostoba és méltánytalan - kormányzati megjegyzések miatt. A nagy csaholás közepette azonban az jó hír, hogy 2015-ben a magyar grippenek fogják védeni a balti légteret és Navracsics 100 magyar katona baltikumba vezényléséről beszélt. Ez az, ami igazán számít, én nagyon remélem, hogy ez meg fog történni.

A terv eddig az volt, hogy a NATO nem telepít állandó támaszpontot Kelet-Európában. Ehhez képest most már ott tartunk, hogy Észtországban saját haditengerészeti légibázis lesz és angol vezetéssel 10.000 fős (a magyar sajót rendre 4.000-ről írt, az észt 10.000-ről) gyorsreagálású egység kerül felállításra, amiben a balti országok jelentős erőkkel fogják magukat képviselni.

Obama látogatásának visszhangja egyértelműen pozitív volt. Az észt sajtó csak ezzel volt tele, szerkesztőségi publicisztikák méltatták milyen fontos, demonstratív üzenete van ennek a lépésnek. Habár a találkozó Tallinnban volt, arra meghívást kapot a két másik balti ország vezetése is.

Voltak azonban kritikus hangok is, igaz ezek nem kormányzati körökből érkeztek.

Egy angol származású, de Észtországban élő publicista pár nappal Obama érkezése előtt arról cikkezett, hogy mennyire beették az észtek Obama látogatását, bugyi nem maradt szárazon, miközben ennek az embernek egy szavát nem lehet elhinni. Nagyjából az amerikai konzervatívok szövegét felmondva, Obamát hibáztatta azért mert a világban elharapódzott az erőszak. Mégpedig úgy hibás ebben Obama, hogy az iraki kivonulással, vagy akár annak idején a grúz konfliktusra adott harmatgyenge reakcióival, rászabadította a világra az ISIS-t és vérszemet kaptak az olyan alakok, mint Putyin.

Hasonló módon kritikus megnyilvánulások voltak azok is, amik szintén Obamát hibáztatják, azonban éppen a fentiek ellenkezőjével. Hogy egy szavát sem lehet elhinni, mert ő (a CIA-n keresztül) kreálta az egész ukrán válságot, a világon mindenhol jelen van a katonai erejével, most éppen Kelet-Európát akarja teletűzni bázisaival nem létező veszélyre hivatkozva.

Gyönyörű disszonáns példáját láttam ezeknek a véleményeknek egy angol nyelvű oldalon. Egy észt faszi azt kommentelte ki, hogy Obama

1. félelmet keltett ok nélkül (értsd: semmiféle orosz veszély nincs) 2. megígéri, hogy segít a nem létező veszély elhárításában 3. már megint ők profitálnak ebből

Erre válaszként egy orosz észt:

1. Nem kreált félelmet, a félelem már ott volt, amitől félünk azt átéltük korábban. 2. Eddig is érdemi segítséget nyújtott az USA (az idetelepült ejtőernyősökre gondolt) 3. olyan sokat egy 1,3 milliós ország megvédéséből nem fog az USA profitálni, kizárólag költségei vannak ezzel.

A második negyedévben a különféle jutalmak és egyéb juttatások nélkül számolt bruttó átlagjövedelem értéke átlépte az 1000 eurós határt Észtországban. Az átlagjövedelem 1023 euró, ami a mai árfolyamon számítva majd 322.000 forintnak felel meg.

Magyar adatot egyelőre még mindig csak 2014 január-februárjára találtam akkor a hazai átlagbérek ennél majdnem pontosan 100.000 forinttal voltak alacsonyabbak. A KSH adatai szerint a bruttó átlagbér 229.800 Ft volt. A második negyedéves adat minden bizonnyal Magyarországon is valamivel magasabb lesz, a különbség nagyságrendje azonban kb. ez és tartok tőle, hogy a távolság a közeljövőben csak növekedni fog. 

Az észt bérek éves szinten 4-7% körüli mértékben növekednek, 2020-ig, optimista előrejelzések nem tartják elképzelhetetlennek a 2000 eurós (630.000 forintos) átlagbér szint elérését sem. Észtország rohamosan zárkózik fel az európai életszinvonalra. Az EU28-ak átlag gazdasági teljesítményét 100-nak véve az észt gazdaság 2002-ben még 50%-on állt, 2014-re azonban a hátránya majdnem felét ledolgozta, most 72% ez az érték.

12 évvel ezelőtt az észthez képest a magyar gazdaság még egy jóval erősebb pozíciót tudott a magáénak, akkor az ország az EU28-ak átlagos gazdasági teljesítményének 61%-át érte el, ez az érték azonban 12 évvel később is csak 67%-ra növekedett. Az észtek tehát beértek és leelőztek bennünket ez magyarázza a mára jóval kedvezőbb és a zsebekben is érezhető jövedelmi viszonyokat. 

Számomra az is érdekes tanulságokkal szolgál, hogy milyen különbségek vannak az egyes szektorok jövedelmi viszonyai között. Az észt jövedelmek szektoronként a következőképpen néznek ki a 2014 második negyedéves adatok szerint:

A pénzügyi szektorban lehet a legtöbbet keresni Észtországban (is). Itt az átlagjövedelmek 1739 eurót (548.000 Ft) tesznek ki, de azt hiszem a prémiumokkal számolt valódi jövedelmek ennél jóval nagyobbak is lehetnek. A magyar érték ugyanebben a szektorban 463.000 Ft.

Az Észtországban húzóágazatnak számító, mára szimbolikussá vált IT szektorban 1617 euró (510.000 Ft) az átlagjövedelem, otthon ez az érték 449.000 Ft. Az energiaipar a harmadik helyezett mindkét országban. Észtországban 462.000 Ft-ot, míg Magyarországon átlagosan 370.000 Ft-ot lehet ezen a területen keresni.

Érdemes megnézni a másik végletet is.

Észtországban a legalacsonyabb jövedelmek a szolgáltató szektorban vannak (boltosnő, pincér, szállodaipar) és az ingatlan szektorban vannak (ez nekem egy talányos kategória, nem tudom eldönteni, hogy a rendszerint constructionként fordított építőipar és az itt real estate activities-nek nevezett szektorok között mi a különbség. Jövedelemben nagyon nem mindegy.) Aki tudja majd kommentárban esetleg kisegít.

Egy bolti eladói állás átlagosan 558 euró (176.000 Ft) jövedelmet jelent, míg az ingatlanszektorban(?) 762 eurót (240.000 Ft) keresnek a dolgozók. 

Ehhez képest Magyarországon - ha a közmunkások nyomorúságos éhbérét nem számítjuk - a legkevesebbet a szociális és egészségügyi ellátásban lehet keresni (139.300 Ft), ezt követi a szálláshelyszolgáltatás és a vendéglátás 153.100 Ft-tal, majd a mezőgadaságban foglalkoztatottak és a halászok következnek 163.200 Ft-tal. 

Az egyes foglalkozási ágak jövedelemben kifejezett hierarchiája a magas jövedelmi csoportokban hasonló, azonban a másik végleten már jelentős eltérések vannak. A mezőgazdasággal, halászattal és erdőgazdálkodással foglalkozó észtek átlagosan 268.000 Ft-ot keresnek, ez a terület habár nincs túlfizetve, nem éri el az átlag értéket sem, mégsem számít a legrosszabbul fizetett tevékenységnek.

Nagy meglepetés az egészségügyi és szociális ágazat bruttó bérezése közötti különbség. Észtországban egy szociális munkás vagy egészségügyi dolgozó átlagosan 1055 eurót (332.000 Ft) visz haza, ami a hazai érték két és félszerese. Történik mindez egy olyan országban ahol a jóléti kiadások értéke hagyományosan a bruttó hazai össztermék 12%-a körül mozog (a 2008-as válság óta növekedett valamelyest) míg Magyarországon ennek majd duplája 22-23% a jellemző érték.

Magyarán szólva a hazai egészségügyi és szociális ágazat bérezése elfogadhatatlanul alacsony, nálunk alacsonyabb jóléti kiadásokkal operáló országok is jóval magasabb béreket fizetnek ezekben a szférákban.  

Három napos nemzetközi konferencia zajlik a napokban a Tallinni Egyetemen az öngyilkosság témájában. A rendezvény egyik fő szervezője az Észt-Svéd Szuicidológiai Intézet alapító igazgatója Airi Värnik professzor, aki az egyetemen közvetlen kollégám.

(Airi Väinik - fotó: PM/Scanpix)

A rendezvény apropóján több észt újság is interjút készített a professzor asszonnyal, aki a téma nemzetközileg elismert kutatója. Az észtországi öngyilkosságok alakulása kapcsán megjegyezte, hogy nem nagyon ismer olyan országot, ahol ilyen ütemben csökkent volna az öngyilkosságok száma.

Észtország, Magyarországhoz hasonlóan, hosszú évekig vezető volt a 100.000 lakosra jutó öngyilkosságok számát tekintve. Erről a KSH oldalán találtam egy ábrát, ami 1980 és 2005 között mutatja az öngyilkosságok alakulását az EU átlagához mérten az öt leginkább veszélyeztetett országban: Észtországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában és Szlovéniában. 

Az ábrán világosan látszik, hogy az EU átlagához képest mind az öt országban nagyon magas az öngyilkosságok aránya még 2005-ben is. A jó hír, hogy mindenhol csökkenő tendencia volt megfigyelhető, ráadásul látható az is, hogy a csökkenés üteme gyors, ha a 10 évig tartó töretlen tendencia a következő 9 évben is folytatódott, akkor ezek a kiugróan magas értékek mára elvileg az EU átlag szintjére szelídülhettek. 

Jól kivehető az ábrából az is, hogy Észtországban 1995 volt a csúcsérték, az azt követő 10 évben az öngyilkossági ráta rohamosan csökkent. Magyarországon ehhez képest a csúcsértéket a 80-as évek elején (egész pontosan 1983-ban) érte el az öngyilkosságok száma, és onnantól kezdve egészen 2005-ig folyamatos volt a csökkenés. 

A további fejleményeket illetően Észtországról a WHO honlapján találtam egy másik ábrát, amin a legújabb statisztika 2008-as:

Az ábrán azt láthatjuk, hogy a csökkenő trend tovább folytatódott. 2008-ban 18.1 volt az öngyilkosok száma 100.000 lakosra vetítve, míg az Eurostat adatbázisában a legfrissebb adat 2010-es, ahol 16,8-as értéket találunk. A mai konferencián ismertetik a legújabb adatokat, ami további igen gyors csökkenést mutat. Jelenleg Észtországban 100.000 lakosra 13,5 öngyilkosság jut, ami már nagyon közel áll az EU28-ak átlagértékéhez. Magyarán szólva a valamikori negatív értelemben vett éllovas Észtország 2014-re gyakorlatilag kikerült az öngyilkosság tekintetében kiugróan magas értékekkel bíró országok köréből. 1995-ban még 100.000 lakosból 40 követett el öngyilkosságot, 20 évvel később már ennek jóval kevesebb mint fele, 13-14 fő.

A 2005 utáni magyar fejleményekről a Népszabadság egy 2013-as cikkében találtam egy táblázatot:

A lap a KSH adataira hivatkozva érzékletes módon ábrázolja, hogy 2005-öt követően a csökkenés korábban nálunk is dinamikus üteme gyakorlatilag megtorpant, 24-25 öngyilkosság jut 100.000 lakosra. Ez a megtorpanás ráadásul egyedülálló a korábban leginkább veszélyeztetetnek tekintett öt ország összehasonlításában.

Az észt adat a teljes mezőnyből kiemelkedő, Észtország gyakorlatilag kikerült az öngyilkos nemzetek klubjából. Litvánia, Lettország és Szlovénia is képes volt megőrizni a csökkenés lendületét, 2010-re mindhárom országban jelentős mértékben csökkent az öngyilkosságok száma a 2005-ös adatokhoz képest is. (Ki lehet mazsolázni az Eurostat táblázatából)   

A témával foglalkozó észt kutatók egyértelműen a társadalmi, politikai viszonyok alakulásával magyarázzák az öngyilkosság alakulását. A sajátos S alakú észt görbét olyan történelmi és gazdasági eseményekkel kötik össze, mint a 80-as évek második felében a Gorbacsov által fémjelzett peresztrojka, a Szovjetunióból való kiválást követő gazdasági összeomlás, majd azt követően napjainkig a szinte töretlen fejlődés. Egyetértés mutatkozik észt kutatók körében arról, hogy habár pszichológiai dimenziók is befolyásolják az öngyilkosság alakulását az adatok összességét tekintve teljesen egyértelmű, hogy társadalmi-gazdasági összefüggések állnak az öngyilkosságok rohamos mértékű csökkenése mögött. Észtország egy olyan hely lett, aminek van perspektívája és ez a perspektíva az egyes emberek szintjén is érzékelhető. 

A magyar adat értelmezésére Zonda Tamás öngyilkosságkutató vállalkozott a Népszabadságnak nyilatkozva 2013 januárjában, aki ezzel éppen ellentétes irányú fejleményekre mutatott rá nyilatkozatában. Véleménye szerint az öngyilkosságra hajlamosító legfontosabb lélektani állapot a reménytelenség és kilátástalanság.

Míg a rendszerváltás környékén az emberek tele voltak reménnyel és bizakodással, az utóbbi 10 évben ez Magyarországon megtört, a hazai öngyilkossági ráta ma csaknem duplája az észt értéknek és az EU28-ak átlagának. Mi még nem kerültünk ki az öngyilkos nemzetek klubjából, sőt eléggé egyedülálló az, ahogyan nálunk stagnál ez az érték. 

(Az öngyilkosságok alakulását magyarázó szakmai diskurzus Magyarországon egy szakmai körökben jól ismert, ám a nyilvánosság számára jórészt ismeretlen meglehetősen elmérgesedett konfliktussal terhelt. Két a témával foglalkozó elismert pszichiáter Zonda Tamás és Rihmer Zoltán vitája nem csak a különböző iskolák és paradigmák különbözőségére, hanem a magyar tudományos közélet anomáliáira is ráirányítja a figyelmet.)