Többször írtam már ezen a blogon Észtország előremutató fejlesztéseiről, amit az elektronikus kormányzás és a digitális társadalom irányába tettek. Nem tagadom, engem magával ragadott az, amit itt találtam. Az észtek viszonya az elektronikus és internet alapú megoldásokhoz átalakította az én hétköznapjaimat és perspektíváimat is. Ennek megfelelően óhatatlanul egyfajta lelkesedéssel írok ezekről a dolgokról és a lelkesedés mindig magában rejti azt a veszélyt, hogy az ember a dolog árnyoldalait nem veszi észre.
Ugyanakkor azt is látom, hogy a blogra kommentár formájában vagy a számomra e-mailben megküldött észrevételek milyen módon értik félre ezeket a fejlesztéseket. Illetve hogy milyen kifogásfelhő az, amibe saját nem-cselekvésünket próbáljuk elrejteni Magyarországon.
Számomra az észt példa egyik legmarkánsabb jelensége a bátorság a változtatásra. Ez persze jobbára egy kényszerpálya eredménye is (az előremenekülés volt az egyetlen választható út), de a folyamat úgy látom, hogy önmagát generálja. A pozitív eredmények további bátor lépésekre ösztönöznek. Az ICT és általában a digitális technológia fejlesztése ötvözve egy erre épülő társadalompolitikával egy olyan ország képét vetíti előre, ami talán képes lesz kiszakadni a poszt-szovjet térség világából és ezek a fejlesztések katalizátorként hathatnak egy a jelenlegi perspektívákból kiolvashatónál jóval nagyobb léptékű fejlődésre.
Jó példája ennek a 10 millió e-citizen kezdeményezés, ami a meglévő digitális fejlesztések talaján, már nem hagyományos nagyberuházók befektetései mentén képzeli el az ország fellendülését, hanem milliónyi itt bejegyzett kis- és középvállalkozáson keresztül. Ezek támogatására a teljes eddigi fejlesztési arzenált felvonultatja az ország, globálisan reklámozva az intelligens állam és a kapcsolódó vállalati szolgáltató szektor elektronikus szolgáltatásait.
Nézzük mik azok az ellenérvek és kétségek, amikkel rendszerint találkozni szoktam a témában:
1. Ez az egész IT és e-stonia őrület teljes mértékben megöli az emberek természetes közösségeit a telefonjukba meredő, önző, egymástól elszigetelt egyéneket termel.
Ez a kritika általában vonatkozik az elektronikus eszközök, különösen az okostelefonok és internet alapú kommunikációs eszközök jelenlétére. Hogy van benne valami, azt a képen is láthatjuk. Ugyanakkor ezeknek az eszközöknek a közigazgatásban és a vállalkozások menedzselésében való felhasználása inkább a történet napos oldalát jeleníti meg.
Magam is látok veszélyeket abban, hogy emberek már csak a facebookon barátok, de azért sok könnyet nem ejtek azért mert nem kell 3-4 órát üldögélnem egy okmányirodában, mert bármit elintézhetek az interneten. A szociális média és annak túlhangsúlyozása talán tényleg vicces olyan nagyvárosokban, ahol milliók élnek fizikailag egymás szájában, azonban éppen Észtországban a kis szigeteken, a vidéki erdők sűrűjében igen nagy az elszigeteltség és ezen a szociális média nagyon sokat enyhíthet. Egy észt falu (túlzás nélkül) pár házból áll az erdő közepén, egymástól több száz méterre akár. Ide elhozni az internetet és mondjuk az összes ügyintézési lehetőséget a kandalló elé, az hatalmas segítség az itt élő embereknek.
Nem is véletlen, hogy mára az egyik divatjelenség Észtországban, hogy kreatív fiatalok fillérekért megvásárolják ezeket a vidéki lepukkant faházakat, csinálnak belőlük menő, skandináv faházat és a mesebeli erdő közepéről vagy a tópartról dolgoznak, nyáron a teraszon üldögélve, télen pedig a kandalló előtt fekve a laptoppal. Nem egy kollégámnak nincs már irodája, hanem laptopot és okostelefont kapnak és mehetnek isten hírével. A főnök a log fájlokon és a határidős munkákon keresztül ellenőrzi a munkát. Nagyon rá lehet erre szokni és nem csak az IT területen. Ráadásul habár Észtország tényleg nagyon IT központú lett, egyszerre nagyon "zöld" ország is. Nagyon sok az erdő, szinte minden családnak van egy hétvégi háza valahol a természetben. Egyáltalán nem arról van szó, hogy kizárólag a mobiltelefonjaikba merednének.
2. Nagyon drága, ez a high-tech társadalom csak a gazdag országok játékszere lehet
Miközben való igaz, hogy a gazdagok rongyrázásának egyik jellegzetes tünete, hogy a legdrágább és legújabb eszközökkel veszik körbe magukat az ICT fejlesztések igazi áttörést nem abban jelentettek, hogy melyik közel-keleti olajsejknek milyen rendszer fut a jachtján, hanem abban, hogy ezek a fejlesztések miként alakították át milliárdok életét. Nem ismerem az iparági adatokat, de meg lennék lepve, ha a bevételek többsége a luxus-eszközök eladásából származna.
A high-tech ICT fejlesztések valójában a technológiai ugrást teszik lehetővé számos olyan ország számára, ahol a korábbi technológiák nagy beruházásigényét a korábbi ár töredékéért bevezethetik ráadásul a legmodernebb megoldások mentén. Ez egy jól ismert közgazdasági jelenség. A fejlődő országok sajátos előnyre tesznek szert fejletlenségük okán, ugyanis nem feltétlenül kell ugyanazokat a (drága) infrastruktúrákat létrehozniuk, hanem a technológiai fejlődés következtében jóval olcsóbban a helyi meglévő rendszerek visszahúzó tehetetlenségi ereje nélkül gond nélkül térhetnek át az új technológiára. Ez történt Afrikában a mobiltelefonok bevezetésével. Miközben a kontinensen igen gyér volt a telefon ellátottság, ma már mobiltelefonja ott is tömegeknek van. Ugyanez motiválta az észt elektronikus fejlesztéseket. Az elavult és kiépítetlen szovjet kommunikációs technológiát azonnal az új mobil technológiák váltották fel, anélkül, hogy a nem-létező korábbi befektetések megtérüléséért aggódni kellett volna.
A kormányzat és a közigazgatás internet alapúvá tétele kapcsán, pedig megintcsak nem hatalmas költségekről, hanem már rövid távon is hatalmas megtakarításokról beszélhetünk. Észtország számára a teljes digitális közigazgatás működtetése éves szinten 50-60 millió eurójába kerül, eddig összességében olyan 8 milliárdot költöttek erre a szférára. Ez az összeg 40-szer kisebb, mint a szomszédos Finnország hasonló költségei és 400-szor kisebb az Egyesült Királyság költségeinél. A helyzet az, hogy Észtország igen olcsón megoldotta az átállást és sikerrel tartotta állami kiadásait továbbra is alacsony szinten úgy, hogy jelentékeny minőségi javulás következett be a kormányzat és a közigazgatás területén. Minőségi javulás alatt pedig nem csak a gyorsabb és olcsóbb ügyintézést érthetjük, hanem az átláthatóság megteremtését, a korrupció jelentős visszaszorulását. Ezek pedig busásan megtérülni látszanak az olyan területeken, mint a kiszámítható vállalkozási környezet vagy a társadalom intézményekbe és az államba fektetett bizalma.
3. Ok, lehet hogy ez marha kényelmes és olcsó, de én azért nem szeretném ha az állam láthatná minden adatomat.
A helyzet egy kicsit komplikáltabb ennél, mert egyrészről az állam messze nem lát minden információt, másrészt azonban az északi országokban nem annyira az adatvédelem, mint inkább az adatnyilvánosság felé érzékelhető elmozdulás.
Ez a nyilvánosság azonban nem azt jelenti, hogy az állam számára mindenki látható, hanem azt, hogy elsősorban az állam nyilvános mindenki számára. Az adatok ugyanis széles körben hozzáférhetőek, ugyanakkor a tulajdonosa látja, hogy ki milyen adatához férhetett hozzá és börtönböntetéssel szankcionálják az illetéktelen hozzáférést. Sajátos módon tehát a rendszer egyszerre nagyon nyitott és átlátható ugyanakkor az adat tulajdonosának az egyes állampolgárt teszi meg, aki egész pontosan látja milyen adatába, ki és mikor tekintett be. Látja a log fájlokat és lehetnek az adathasználattal kapcsolatban kérdései, akár az állam felé is.
Az emberek és egyes cégek ugyanakkor tényleg nagyon átláthatóak, és ez az átláthatóság egyre erőteljesebb törekvés a térségben. Finnországban lehetőség van arra, hogy egy állampolgár egy másik állampolgár jövedelmi adatait kikérje az adóhatóságtól. Az észtek még nem tartanak itt, de gond nélkül megnézhetem a neten, hogy a köztársasági elnök mekkora erdőket birtokol és azok pontosan hol vannak. Ugyanakkor ő is megnézheti, hogy milyen vagyontárgyak vannak a nevemen. Nincs ez a nevetséges játék a vagyonnyilatkozatokkal, a teljes föld és vagyonnyilvántartás elérhető bárki számára Észtországban. Hasonló a helyzet a cégnyilvántartásokkal és ezek a rendszerek nem pusztán azt teszik lehetővé, hogy remek excel fájlok között lehet mazsolázni, hanem nagyon felhasználó (értsd pl: újságíró) barát megoldásokkal lehet vizualizálni, hogy ki milyen cégekben érdekelt, azoknak mik a pénzügyi adatai és milyen vagyontárgyak kapcsolhatók az egyes emberekhez, akik ezekben a cégekben érintettek. Talán nem kell említenem, hogy Észtországban mindezek következtében ugrásszerűen javultak a korrupciós mutatók.
4. Mindezt nem nehéz bevezetni egy 1,3 milliós országban, ami egy nagyobb európai város kerülete inkább.
Tény, hogy az észt rendszer kialakítását pozitívan befolyásolta néhány szerencsés körülmény. Ezek közül én a demográfiai és létszám viszonyokat tartom a kevésbbé fontosnak. Mert persze egy 1,3 milliós ország sokkal kevésbbé szenved hatalmas regionális és ahhoz kapcsolódó kulturális különbségektől, de ez Észtországban nem teljesen igaz, mert a lakosság 26%-a orosz ajkú. Mégis elfogadhatjuk azt a tényt, hogy 1,3 millió ember viszonyait nyilván könyebb átlátni, mint 60-80 millió emberét.
Ha az ICT fejlesztésekre és a kormányzati, közigazgatási struktúra átalakítására gondolunk, akkor a létszám kérdése némi leegyszerűsítéssel élve leginkább tárkapacitás kérdése. Ennél fontosabb kérdés, hogy például a végtelenül leegyszerűsített észt adórendszer nem nehezítette feleslegesen az olyan ügyintézések alakítását mint az adóbevallások és adó visszatérítések vagy éppen adóellenőrzések rendszer. Az észt adóbevallás már-már nevetségesen egyszerű. A munkahelyem által havonta küldött adatok alapján az adóhatóság a neten elém tesz egy három soros számítást. Szerintünk ennyit kerestél, abból ennyi adót vont le a céged, és ehhez képest most ennyit kapsz vissza vagy ennyit kell még fizetned. Szerinted is? Igen. Megnyomom a gombot és megvagyunk. Nettó két gombnyomás lett volna, de nekem van egy gyerekem és ugyanazon az oldalon volt egy beikszelhető opció, miszerint 1 gyerek vagy több gyerek. Beikszeltem, hogy egy gyerek így három kattintás lett. Ezen felül tényleg csak nagyon kevés dologért lehet adókedvezményt kapni, legalábbis, ami a személyi jövedelemadót illeti. Egy ilyen "primitív" rendszerre nem nehéz szofvert fejleszteni, függetlenül attól hány embert kell kiszolgálni vele.
5. Ezt csak okos, képzett emberekkel lehet működtetni. Egy ilyen high-tech kultúra egészen más mentalitást kíván az emberektől, mint, ami nálunk van.
Ebben az érvelésben van valami. Kétségtelen, hogy ezek az elektronikus eszközök egy sajátos geek kultúra viszonyait jelenítik meg, és nem mindenki boldogul velük. Észtországban is megfigyelhető, hogy az idősebb korosztály még havonta, készpénzben veszi fel a nyugdíját, amit egyre nehezebb megtenniük, mert a bankfiókok (ha léteznek egyáltalán) nemigen bonyolítanak itt már készpénzforgalmat. Van olyan hallgatóm az egyetemen, akinek bevallottan nincs kártyaleolvasója (enélkül nem tud elektronikusan aláírni és nem tudja a digitális igazolványát összekötni a laptopjával) és a számkártyás kódokkal oldja meg a bankolást. Saját szavaival élve, ő a "kőkorszakban" él, idegenkedik ettől az internetes világtól.
De még ebben a megnyilvánulásban is benne van, hogy tudatában van annak, hogy az élet felköltözött Észtországban az internetre. Makacs ellenállása olyan jelenség, mint amikor az emberek ördögi dolognak tartották, hogy írásjelekből valaki vissza tud olvasni olyan szavakat, amik kimondásánál ő nem is volt jelen, vagy amikor az első fényképekről azt gondolták, hogy azok ellopják az ember lelkét.
Különösen fontos az oktatás kérdése. Egy ilyen fejlett technológiára épülő világot valóban csak úgy lehet berendezni, ha van egy meghatározott iskolázottsági szint, amin ezek az intelligens technológiák életre tudnak kelni. Én azonban azt gondolom, hogy ma a fejlett világban semmilyen országot nem lehet tanult emberek nélkül életben tartani, minden olyan törekvés, ami az oktatást visszaszorítja közvetlenül ássa annak a nemzetnek a sírját.
6. És végül a kedvencem. Ezt nálunk nem lehetne bevezetni mert teljesen más hagyományokra épül a közigazgatás.
Igen. És mennyivel előrébb lennénk ha végre megszabadulnánk ettől a hagyománytól.
