Az Eurostat legújabb adatai szerint Észtországban a vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó fogyasztás mértéke 35%-kal van az EU átlagértéke alatt. Ez némi leegyszerűsítéssel azt jelenti, hogy az észtek életszínvonala az EUs átlagértéktől nagyjából harmadával marad el. Ha az örök minta Finnországhoz hasonlítjuk, ahol az EU átlaghoz képest 115%-os az egy főre jutó fogyasztás, akkor a különbség már majdnem kétszeres.
Az adat különösen annak fényében adhat okot a szomorúságra Észtországban, hogy ehhez képest a szintén egy főre kalkulált GDP érték mindössze 27%-kal marad el az EUs átlagértéktől, tehát pusztán a gazdasági teljesítményből magasabb fogyasztási adatot várhattunk volna.
Érdemes egy pillantást vetni a litván adatra, hiszen a balti államokat szeretjük egy tömbben kezelni (ami szerintem egyre komolyabb hiba), de ha nem ezt tesszük, akkor pedig egymáshoz hasonlítgatni. Litvánia gyakorlatilag azonos gazdasági teljesítmény mellett mondhat magáénak sokkal magasabb fogyasztást, ami elsősorban abból adódik, hogy ott még jóval alacsonyabbak az árak az észtországinál.
Az észt fogyasztási adat nagyjából a magyar, lett és horvát adatokkal van egy szinten, azonban az Eurostat tanulmány időszámsorait figyelembe véve Észtország esetében egy alacsony bázisról induló dinamikus növekedés pillanatnyi értékét látjuk, Magyarországon pedig mind a gazdasági teljesítmény, mind pedig az egy főre jutó fogyasztás tekintetében stagnáló adatokat látunk.
A Litvániához mért nagy árkülönbség is elsősorban az észt gazdasági dinamizmusból adódik. Az ingatlanárak például mára elérték a 2008-as válság előtti szintet, elemzők szerint azonban további jelentős árnövekedés várható a piacon. Összevetve mindezt a gyorsan csökkenő munkanélküliséggel, a számos kulcsterületen már tapasztalható munkaerőhiánnyal, és ennek következtében a bérek ismét felgyorsult növekedésével, illetve a közelgő választások miatt szinte biztosra vehető jóléti intézkedésekkel, nem elképzelhetetlen, hogy a vásárlóerő tekintetében is sokkal kedvezőbb adatokat fogunk olvasni már a közeljövőben.
A magam részéről én nem a növekedési adatokat féltem, Észtország szerintem egy nagyon fontos válaszút előtt áll. 25 évnyi nagyon határozott és következetes liberális gazdaságpolitika után, a további növekedés egyik legnagyobb gátja a leszakadók jelentette visszahúzóerő. A társadalom mintegy 20-22%-a érintett a szegénység kockázatában, ami minden vadkapitalista tempó ellenére jóval kedvezőbb a magyar adatoknál, azonban itt ez a leszakadó réteg gazdasági értelemben is komoly veszélyt jelent a jövőbeli fejlődésre. Már most látszanak a növekedés határai abban, hogy az ország munkaerőállománya egyrészt az elvándorlás, másrészt pedig a leszakadó rétegek alacsony munkaerőpiaci értéke miatt nem képes lépést tartani az itt egyre inkább kibontakozó magas hozzáadott értékű, tudás alapú gazdaság munkaerőkövetelményeivel. A jelenleg hátrányos helyzetű, a gyors ütemű fejlődésből kimaradni és lemaradni látszó rétegek jelenthetik az utánpótlás egyik forrását, ehhez azonban a jelenleginél nagyobb szociális ráfordításokra van szükség, aminek segítségével a most leszakadni látszó rétegek mobilizálhatók.
Ez Észtországban nem teljesen reménytelen vállalkozás. Habár nagyok a jövedelmi különbségek, a szegénység és a kilátástalanság Magyarországon ismert szélsőséges és mára tömeges formái nem, vagy nem ilyen mértékben jellemzőek az országra, és az oktatáshoz, infrastukturához, a vállalkozás lehetőségéhez és egyéb társadalmi tőkékhez való hozzáférés is jóval demokratikusabb.
