Ez az egyik jellegzetes szójáték, ahogy Észtországról manapság beszélnek, nem minden alap nélkül. Személyes élménnyel kezdem megint. Tulajdonképpen az első vagy második nap, miután megérkeztünk Tallinnba, szembesültem azzal, ami azóta az én életem hétköznapjaivá is vált. Gyakorlatilag a teljes észt közigazgatás az interneten van.

Elmenni egy hivatalba olyan élmény, mint amikor kis költségvetésű filmben nem jutott már pénz statisztákra, ettől ugyanaz a néni szolgál ki mindenhol, és kétszereplős minden történet, mert senki más nincs a helyiségben.

Négyszer voltam az önkormányzatnál 3 hónap alatt (jobbára a magyar papírok miatt). És mindig ugyanaz a hölgy volt, és soha egyszer sem volt előttem senki. Bankban is akkor van sor, ha nyugdíj kifizetés van, mert az idős emberek egy része ha másért nem hát megszokásból még bemegy felvenni a nyugdíjat.

EUs állampolgár lévén én két héten belül megkaptam az észt személyi igazolványt, ami itt minden további tranzakció alapja. Az interneten. Az igazolvány gyakorlatilag egy chip-kártya, amihez mint egy mobiltelefonnál vagy bank kártyánál pin-kódot és egy második, hosszabb pin-kódot adnak. Az egyik lesz az azonosító, belépő, kód, a másik az aláíró. Az igazolványhoz kell leolvasó is, ami egy kicsi kütyü, 4 euróért mindenhol lehet kapni és mint egy egeret hozzácsatlakoztatod a leolvasót a számítógéphez és a leolvasóba helyezett igazolványon keresztül mindent intézhetsz a neten.

Hogy mit?

Okmányiroda, lakcímnyilvántartás, földhivatal, anyakönyvi ügyek, állampolgárság, bevándorlás, rendőrségi ügyek, iskolai beiratás, közjegyző, polgárjogi ügyletek (egy szerződést e-mailben is meg lehet kötni mert van elektronikus aláírás), egészségügy. Az összes leletem és adatom fent van a neten, ha meg akarom nézetni a vérképem egy ausztrál orvossal, letöltöm, elküldöm neki. Aztán hogy folytassam a sort, Észtországban elektronikusan zajlanak 2005 óta a helyhatósági választások, és elektronikus volt a legutóbbi népszámlálás is.

Szigorú törvény van arról, hogy minden velem kapcsolatos adat az én tulajdonom, nincs olyan, hogy külön kérnem kell, az én chipkártyás igazolványommal minden rólam szóló és a közigazgatásban meglévő információhoz azonnali hozzáférésem van. Nem kell semmiféle földhivatali papír, meg nullás papír, meg adóigazolás, hanem úgy mellékelem az e-mailben küldött beadványaimhoz ezeket közvetlenül letöltve az elektronikus rendszerről, mint amikor családi fotókat küldök a húgomnak a nyaralásról.

Csak igazolvánnyal lehet bankolni. Lehet anélkül is, akkor egy a bank által adott kódkártyával lépsz be, de ha nincs chipkártyás igazolványod, nem vagy senki, nem létezel, a bank maximum 200 EUR erejéig enged bármilyen tranzakciót csinálni. Magyarán szólva az elektronikus közigazgatás nem párhuzamos, lehetséges opció, hanem az egyetlen létező és elfogadott formája állam és polgára kommunikációjának. Nincs papír alapú párhuzamosság. Én itt még levelet nem kaptam. E-mailben értesít az egyetem, a rendőrség, a bank (a bank fel is hív, sokkal személyesebb mint nálunk, de ez azt hiszem azért van mert a bankszektor 80%-a skandináv kézben van itt), a bevándorlásügy, az önkormányzat. És amit e-mailben válaszolsz az hivatalos levél. Amennyiben az igazolványoddal írod alá. Az aláírás annyit tesz, hogy az első pin-kóddal azonosítod magad, a másodikkal megerősíted, hogy ezt a levelet te hivatalosan aláírod. Szerződés, bevallás, dokumentumok beküldése, adatlapok, minden mehet simán a neten.

Mindennek persze az alapját adja, hogy Észtországban 77,5%-os volt az internethasználók aránya 2011-ben. Ezzel a 28. helyet foglalják el a világon. Összehasonlításképpen a lista 10. helyén szereplő Finnországban ugyanez az arány 88.6%, az észtek olyan országokat is megelőznek, mint az internet alapú gazdaságára igen büszke Szingapúr, mely 72,5%-os penetrációjával a 30. helyet foglalja el.

Nagyon érdekesen megváltoztak a szokásaim itt ettől. 10 eurónál nagyobb címletű pénzt szerintem két hónapja nem láttam. A neten fizetem be a számláimat, ott kapok értesítést a papírügyeimről, ott veszek távolsági buszjegyet, mozijegyet. Bérletet csak azért nem, mert tallinni lakosként nekem ingyen van a tömegközlekedés (erről majd külön bejegyzés később).

Mindennek, amit leírtam sok eleme megvan otthon is. Hiszen van ügyfélkapu, a bankok, piaci szolgáltatások elektronikusan nyújtanak egy csomó lehetőséget, mégsem áll össze a kép egy határozott, egyértelmű paradigmaváltássá. Magyarországon lehet élni (sokaknak kell) olyan életet, mintha 1975-ben lennél. Készpénz és személyes, papír alapú ügyintézés, hivatalokban kilincselés, sorban állás, egyértelműen hatalmi pozícióban lévő ügyintézők. És aki fifikás, meg van türelme kibogarászni dolgokat az elég messzire juthat már az ügyfélkapu rendszerén és a bankkártyás, online vásárlásos világban is. Ez azonban így megint egy kiváltság (értelmi, technológiai cenzus) és nem rendszer.

Nézzük meg kicsit ennek az e-közigazgatásnak a hátterét Észtországban. Hogyan jutottak el ide?

Tulajdonképpen megint az oroszok tehetnek mindenről. Az észt rendszerváltás egyik nagy különbsége a magyar rendszerváltástól az, hogy itt tényleg teljes és drasztikus újrakezdés volt. Részben kényszerből (nem volt továbbélő, vállalható örökség) részben pedig tudatos döntés eredményeképpen (minden, ami ma Észtország, az a Szovjetunió makacs tagadása). Ez a kettősség amúgy meg is adja az itt folyó dolgok dinamikáját, ezt a képletet ráhúzhatjuk majd más témákra is.

Szóval, amikor 1991-ben Észtország függetlenné vált, semmi nem maradt az államigazgatásból, és általában az ország működtetéséből, amit tovább vihettek volna. Közjogi értelemben sincs jogfolytonosság, az ország az 1940 előtti állapotokhoz tért vissza (lsd. ingatlan tulajdonjogok vagy az állampolgárság kérdésének jellegzetes baltikumi megoldásai). Újra ki kellett találni mindent. A nagy társadalmi ellátórendszereket (nyugdíj, egészségügy), a közigazgatást, és mindennek a nyilvántartási rendszerét, hiszen korábban minden végletesen Moszkvában összpontosult.

És ha újra ki kellett találni mindent, akkor miért ne álljanak rögtön az élére annak, ami amúgy is tendencia a világban. Ebben is benne van az a makacs bizonyítási kényszer, ami annyira jellemzi Észtországot és, ami kicsit mindig Moszkvának szól: - Szevasztok fiúk, a büdös életben nem jöttök ide vissza.

Amikor újra ki kellett találni az egész országot, éppen feljövőben volt az internet világa. Észtország le volt maradva az elektronika, és főleg annak infrastruktúrája terén. A telefon ellátottság olyan volt, mint Magyarországon kb. Tehát messze nem mondhatjuk, hogy valamiféle előnnyel indultak el azon az úton, amin aztán mára sok nyugati országot megelőztek. Tulajdonképpen viszonylagos fejletlenségüket fordították akkor előnnyé, amikor nem kötötték őket az előző 20-30 év infrastrukturális fejlesztései, hanem az internet okozta boom hullámán azonnal a legfejlettebb technológiákra váltottak. A dolog dinamikáját jellemzi, hogy az elektronikus, chipkártyás igazolvány mintáját még a finnektől vették át. Aztán többek között az észt elektronikus államigazgatás ellen 2007-ben Moszkva által (soha el nem ismerten) indított cybertámadások után, az ilyen és egyéb adatlopások ellen kifejlesztett titkosítási rendszert már a finnek is az észtektől tanulták. Hihetetlenül büszkék az észtek a közigazgatásuk teljes átalakítására.

Ami minden pozitív végkicsengése ellenére egyébként hatalmas nehézségnek bizonyult, de ma már - főleg a mi viszonyainkkal összehasonlítva - lehet inkább áldásként gondolni ezekre a kihívásokra.

El nem tudom mondani ugyanis, hogy én mennyire elviselhetetlen tehernek tartom azt, amit Magyarország közigazgatási (és közigazgatás alatt úgy általánosságban egy ország szervezését értem) örökségként hordoz. Sikítófrászt kapok azoktól a mondatoktól, amikor valaki nekem a híres, magyar közigazgatási rendszerről beszél. Mert annak sem közelmúltbéli (1990-2013), sem egy rendszerrel korábbi (1949-1990), sem pedig monarchiabéli birodalmi hagyományait nem tartom olyan örökségnek, amivel kezelni lehetne XXI. századi kihívásokat.

Az 1952-es közigazgatási törvény és annak végtelen számú toldozásai az 1952-es viszonyokat ülteti át állam és polgára viszonyaira. Kapott már valaha valaki körömfájás árán felszedegethető, többszörösen összekapcsozott levelet bármelyik magyar államigazgatási szervtől? Az a nyelvi és pszichológiai szövegkörnyezet, amik ezekből a levelekből áradnak az 50-es évek feljelentéseit idézik. Mi ezt hívjuk professzionális közigazgatásnak.

A magyar közigazgatás két alfaja a Gizike-Mancika vonalon tevékenykedő irodista nő, és a macho kultúránknak megfelelően felettük diszponáló, a korabeli TSZ-elnökök színvonalán bonbon-konyak vonalon mozgó férfi önkormányzati garnitúra. Valami tényleg van még bennük a Habsburg örökségből. A birodalmi szemlélet, és az ezzel párosuló arrogancia.

Az észt közigazgatás igen alaposan Mancikátlanítva van. Fájó kimondani, de kirúgták őket. Ahogy otthon is kéne. Helyettük most van mindenkinek chip-es igazolványa és megszűnt a hagyományos hivatalosdi és önkormányzatosdi, okmányirodásosdi és földhivatalosdi. Hogy kicsit egyértelműbben fogalmazzak. A valamikori tanácsok, nem úgy alakultak át, hogy ugyanaz a gárda kitette az önkormányzat táblát. Hanem abban a túlburjánzott az emberek életére rátelepülő hivatali formában MEGSZŰNT az egész. Jelentős megtakarításokat teremtve ezzel a költségvetés számára mellesleg.

Nem nagyon látni 35 évnél idősebb embert a közigazgatásban. Nincsenek ezek a jovális, elvtársból itt maradt, vállon veregetős urak. És a szemüvegkeretük felett jelentőségteljesen felpillantó, vállukon átvetett kosztümkabátban előterjesztéseket javítgató potentát feleségek, civilben szociális otthon igazgatónők. Számomra a közigazgatásnak ez a Magyarországon tovább élő hagyománya a kapun belüli munkanélküliség fehérgalléros verziója. A mai technológiai fejlettség szintjén semmi szükség nincs a hivatalok többségére és kiváltképpen nincs szükség arra a világra, amikor magukat mindig igen-igen elfoglaltnak és zaklatottnak mutató ügyintézők irodájának falán ehhez hasonló, viccesnek szánt feliratok vannak:

Mert ez a magyar közigazgatás igazi folklórja, és ettől az örökségtől kellene/lehetne megszabadulni mondjuk az észt példa alapján. Lépnénk egyet előre a rendszerváltásban..mondjuk abban, hogy többé nem lehetne a közigazgatást a hatalom kiterjesztett fenyegető karmaként használni.

Persze látom a kihívásait a lánglelkű, ifjú észt közigazgatásnak is. Sok a világmegváltó forradalmár, nagyon erős a lelketlen projektszemlélet, tele vannak ambícióval, jól fésült fiatalemberek lötyögnek az öltönyeikben, van ennek is egy kellemes arroganciája. Mindent azonnal akarnak, elsők akarnak lenni mindenben. Lesz még ezzel gond, de az egyértelmű, hogy a jól ismert packázós hivatali világ nem örökítődött át. Az internet kiváltotta..