Habár európai választásokról van szó, ami közös, európai ügyeinket érinti, igazából ezek a választások még mindig inkább belföldre, a belföldi viszonyokról szólnak. Ennek fényében egy magyar nyelvű blogon olyan nagyon sokat nem is érdemes írni az észtországi EU választásokról.
3 dolgot tartok mégis talán említésre méltónak.
1. A részvételi arány Észtországban is csökkenő tendenciát mutat. Itt a választók ugyan nem lettek kifárasztva egy pár héttel korábbi másik választással (2015-ben esedékesek a parlamenti választások), de így is érzékelhetően kevesebben mentek el szavazni, mint 2009-ben. Öt éve a szavazásra jogosultak 43,9%-a vett részt a választáson, most ez az arány 36,44%-ra csökkent. Megjegyzem annak ellenére, hogy Észtországban elektronikusan, otthonról is lehetett szavazni. Volt is ekörül némi turbulencia. Egy szakértői csoport nem sokkal a választások előtt arról készített egy jelentést, hogy az észt online választási rendszer nem megbízható, manipulálható. Erre azonnal rá is cuppant több ellenzéki párt, azonban az egész felhajtás éppen ellenkező hatást váltott ki: minden korábbinál többen szavaztak elektronikusan. A kormány egyébként stílusosan megköszönte, hogy komoly figyelem kíséri az Észtország büszkeségének tekintett elektronikus választási rendszert, maga is vizsgálatot rendelt el az ügyben, ami nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az eredeti jelentést készítő szakértői csoport tagjai nem tekinthetők a témában leginkább elismert szakembereknek. Ők valószínűleg a kormánynak dolgoznak...nem tudom. Ment pár napig a cikkezés, reklámja biztosan lett az elektronikus rendszernek.
2. A liberális kormányzó párt (Reform Párt) nyerte a választásokat, ami annak fényében mindenképpen egy erősödést jelent, hogy egy évvel mandátuma lejárta előtt az alacsony támogatottság miatt távozott az ország miniszterelnöke. Most ugyanez az ember kapta a legtöbb szavazatot. Persze belpolitikai szempontból egy brüsszeli képviselőség mindig jelenthet száműzetést is, a helyi média meglehetősen egyöntetűen úgy értékeli, hogy a népszerűségét vesztő kormánypárt feléledni látszik romjaiból. Engem személy szerint egyelőre annyi fog meg ebből az egészből, hogy vajon lehet-e számítani az eddigi (magyar viszonyokhoz képest) intelligens kormányzati irányra. Az én ízlésem szerint az észt társadalom- és gazdaságpolitika túlságosan neoliberális, de a saját műfajukon belül kétségtelenül elismerésre méltót alkotnak. Gazdaságpolitikai értelemben alternatívát a szociáldemokraták adhatnának, azonban én az ő karakterüket egyelőre nem látom. Amit látok az az, hogy nagy kérdésekben igazi különbség nincs is a vezető pártok között. Szerintem ez Észtország sikerének egyik nagy titka, van tere konszenzusnak, illetve minden marakodás ellenére létező párbeszéd van a felek között.
3. Mivel szinte mindenhol az EU szkeptikusok előretöréséről számolt be a média, ennek fényében meglepő talán, hogy az EU szkeptikusok észt verziója nem érte el a szükséges küszöböt. Magukhoz képest nem szerepeltek rosszul, de képviselőt nem küldenek végül Brüsszelbe. Észtországban egyértelmű és a mindennapokban is jól érzékelhető az EU nagyarányú elfogadottsága. Bejutott viszont a Centrum Párt színeiben induló orosz nemzetiségű Yana Toom (ő látható a fotón). A párt maga nem szerepelt túl jól, a várt két képviselő helyett, mindössze egyet küldhetnek, de az észtek között nagyon népszerűtlen hölgy bejutása úgy, hogy a szimbolikusnak tekinthető (szintén oroszbarát) tallinni polgármestert is legyőzte, mindenképpen jelzés értékű. Elemzők azt jegyezték meg, hogy az eddig nem egyértelműen etnikai húrokon pengető Centrum Párt lassan színt kell valljon. Politikai jövőjét tekintve, szimplán a helyi oroszok képviseletével nem fog messzire jutni, ahhoz azonban, hogy észt szavazóit is megtartsa nem túl jó fejlemény, hogy a kérdésben inkább radikalizálódó szereplői kerülnek előtérbe.
