Másodszor futok bele abba, ahogy a NOL.hu tálalja Magyarország Tallinni Nagykövetségének bezárását, illetve az arra adott észt reakciót, miszerint Észtország is bezárja nagykövetségét Budapesten.

ungari.jpg

Előrebocsátom, hogy a lépés szerintem is barátságtalan, számomra személyesen valószínűleg a jövőben gondokat is fog okozni ügyintézéseknél. Mégsem hagy nyugodni az, ahogyan a NOL.hu a maga pillanatnyi érdekei mentén számol be az eseményekről, azt a látszatot keltve mintha valami megdöbbenés és felháborodás hullám futna végig Észtországon.

Én ugyanis ehhez képest úgy látom, hogy:

Észtországban nagyjából senkit nem érdekel a magyar követség bezárása.

És amikor ezt mondom, akkor úgy értem, hogy a helyzet még annál is rosszabb, mint ahogy a NOL.hu leírja. Magyarország egész nyugodtan lehúzhatja magát akár a WC-n (nagyjából ez most a program), ez Észtországban olyan sok reakciót nem fog kiváltani.

Kulturálisan tényleg nagyon erősek a szálak, a magyaroknak nagy respektje van Észtországban. Azonban gazdasági, politikai téren nincs érdemi kapcsolat a két ország között. Az észt gazdaság és társadalompolitika teljes egészében Finnország és az eurorégió országai felé fordul. Sokszor azt is érzem, hogy az észteket zavarja amikor kelet-európai vagy poszt-szovjet jelzővel látják el az országukat. Ők magukat észak-európainak tekintik. Ez az elzárkózás nem célzottan Magyarországnak szól, az észtek a lettekről és litvánokról sem akarnak hallani, engem megdöbbent, hogy mennyire nincs kapcsolatuk (pl. az egyetemen) saját szomszédaikkal. Napjaink politikai fejleményeit tekintve pedig a két ország annak ellenére nincs egy lapon sem, hogy elvileg mindkét országban jobboldali irányultságú kormány van hatalmon. Az észt jobboldal azonban nem kereszténydemokrata-konzervatív módon hanem liberális vonalon jobboldali inkább.

Amikor politika kerül beszélgetéseim során szóba, akkor általában nagyon ködösen, elnagyoltan hallottak csak valamit a mostani magyar közállapotokról. Én még olyan észttel nem találkoztam, aki tudta volna Orbán Viktor nevét, vagy bármit is a magyarországi fejleményekről. Halászbástya, gulyás leves, finnugorok vagyunk. Mindig pozitív színben beszélnek az országról, rendezvényeken Magyarországot, mint a legnagyobb finnugor országot szokták bemutatni. Kritikaként elmondják, akik jártak már nálunk, hogy mi túl hangosak és heves vérmérsékletűek vagyunk. Örökké pusziszkodni is akarunk. Közhelyek a köbön, valójában fingunk nincs egymásról.

A tallinni magyar nagykövetség bezárásáról érdemi hírek nem nagyon jelentek meg az országos észt sajtóban. A budapesti észt nagykövetség bezárásáról azonban mindkét nagy napilap online verziója is beszámolt, az egyik angol nyelven is. Mindkét hír tömör, rövid közlemény volt, azzal a szöveggel, hogy az észt külügyminisztérium átrendezi portfólióját. Azt már nem jegyezték meg, hogy ez szóról szóra ugyanaz a szöveg, amivel a magyarok előálltak. Ami itt történt az szerintem egy nagyon jellemző észt reakció.

Magyarországon általában az van, hogyha van egy hír, ami mondjuk reakciókat vált ki, akkor az egy harsány reakció. Publicisztikák jelennek meg, végigfut az egész az online sajtón és az azokra kapaszkodó blogoszférán. Jobbról balról, alulról felülről, Tamás Gáspár Miklóstól Raksányi Gellértig végigfut mindenki tollán a sztori míg végül Török Gábor megmondja a semmit. Ehhez képest a hűvös Észtországban nincs ilyen érzelmi élete a dolgoknak, de ez nem jelenti azt, hogy el van felejtve. Sőt. Az észtek rövid, pár mondatos hír formájában lehozták, hogy bezárják a budapesti nagykövetségüket. Az indoklás szóról szóra ugyanaz, mint amivel a magyar kormány indokolta hasonló lépését, azonban ez nincs a cikkben kifejtve, csak a vájt fülűek értik, nincs a szájakba adva mit kell gondolni. Nemes egyszerűséggel megjegyzik, hogy pár hete a magyar kormány hasonlóan döntött. Igazi fricska ez, mert egyszerre van benne, hogy tükröt tartanak a magyaroknak, és az is, hogy különösebben nem izgatja őket a dolog. Az észtekre jellemző módon, botrány nincs, de nem felejtjük el mi történt.

Az észt hírek alatt szereplő kommentárokban nyomát sem találtam a NOL.hu által megénekelt megdöbbenésnek és értetlenségnek. Magyarországon élő észtek persze aggódnak ügyintézésük miatt, de az amúgy sem nagy számú kommentár többsége kb. az a színvonal, hogy "zárjuk be az összes követséget, csak viszik a pénzt". Észtországban is az IQ bajnokok töltenek 24 órát közéleti írások kommentelésével.

Az az igazság, hogy Magyarország messze van. Az észt beruházások 0,12%-a érkezik Magyarországra, a kereskedelmi forgalom 28 millió eurót tesz ki. Politikailag ég és föld a két ország, a távolság miatt azonban nincs súrlódás. Az észteket nem zavarja, hogy a magyarok éppen tönkreteszik saját jövőjüket, az észteket egyedül az zavarja, hogy miért nem élnek már úgy, mint a finnek, mondjuk holnaptól...

 

Szerző: Zsoolt  2014.07.25. 10:52 17 komment

Címkék: nagykövetség Magyarország Észtország

A bejegyzés trackback címe:

https://tallinnban.blog.hu/api/trackback/id/tr346543099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.26. 18:58:34

'Észtországban nagyjából senkit nem érdekel a magyar követség bezárása'

Miért Magyarországot megrázta az észt követség bezárása? Azt se tudta senki hogy volt ilyen.

radix 2014.07.26. 20:36:28

Raksányi Gellért :)

helyesen Rajnák

azbesztos 2014.07.26. 20:44:44

"Magyarország egész nyugodtan lehúzhatja magát akár a WC-n..."
Etz nemzetgyalázás a blogíró részéről.

mikka 2014.07.26. 21:44:24

Ahogy elnézem itt sem izgat senkit hogy van e Tallinnban követségünk vagy nincs :)
Engem speciel nem izgat.

gmihaly 2014.07.26. 22:59:30

Persze, a BezzegÉsztek, az EU kedveltjei a másik két balti állammal egyetemben, olyan qrva fontos kerpartnerek... A tallinni nagyköv feladatait a helsinki nagyköv fogja ellátni, a Magyar (kulturális)Intézet marad. Amúgy is sűrűn hajókáznak egymáshoz a Finn-öblön keresztül. A WC-lehúzós példázatot leíró fikakulturnyik baromnak meg mindenről, mindenhol "az" jut eszébe, ha meghallja azt, hogy magyar, Magyarország.. Van ilyen...

2014.07.26. 23:05:43

Kit érdekel egy posztszovjet banánköztársaságban bezárt nagykövetség? Nyilván azért zárják be, mert semmi szükség rá. Ez csak a megélhetési liberális wannabe bloggereknek egy kis muníció — dehát melyik hír nem az? Ti egy időjárás-jelentésből is nemzethalált vízionáltok. Az nem zavar, hogy 4 meg 8 év múlva is pont ugyanott lesztek, és pufogtok a hülye blogjaitokon?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.27. 06:53:56

Bezárkózott, mindenkit lenéző, faisztoid nép az észt. Egyedül a finneknek nyalják a seggüket.

Tubli 2014.07.28. 16:39:40

A Facebook-profilodon még ezzel a szöveggel szerepel az egyik bekezdés:

"Elolvastam a cikkek alatti kommentárokat. Egyetlen egyet sem találtam, ami valamiféle sajnálatát fejezte volna ki. Itt is a hülyébbje kommentál általában (ők érnek rá leginkább), és a kommentek vagy Magyarországon élő észtek technikai kérdései voltak (ezt ha akarjuk vehetjük aggódásnak) vagy IQ bajnok kommentelő huszárok bölcsességei, miszerint az összes nagykövetséget be kéne zárni mert csak bohóckodás az egész, viszi a pénzt."

Akár még igazad is lehet. Viszont ha általában ez a véleményed a kommentelőkről, akkor vagy ne indíts blogot vagy zárd ki a kommentálási lehetőséget, ha zavar mások véleménye.

Ami pedig az egyik korábbi posztodhoz írt kommentemre adott reakciódat illeti: együtt tudok érezni veled. Kilenc éve élek Észtországban és az első évben én is azt hittem, hogy észtebb vagyok az észteknél, többet tudok róluk, mint ők maguk. Ez komoly betegség, de ki lehet belőle gyógyulni. A nyelvtudás például sokat segíthet.

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2014.07.28. 20:06:15

@Tubli:
Tubli én nagyon szívesen elolvasom a te tapasztalataidat is, én a sajátjaimat írom le mivel máséval nem rendelkezem.

zagyvalaszlo 2014.08.01. 15:15:53

hehe ezek szerint te nem olvasol DELFI-t
az alap kommentárok, kb 120 volt a cikk allat (itt kb 5):

- MInek nagykövetség, úgyis mindkettőnkenk Brüsszelbe kell szaladgálni parancsért.

- Minek nagykövetség, majd putyin megmondja a magyaroknak, hogy mit kell csinálni.

stb...

FunkTazmagora 2014.08.04. 16:45:53

Mivel a csak 3 államalkotó finnugor nép van, ezért eléggé otromba gesztus volt megszüntetni a nagykövetséget,mivel a diplomáciában fontos szimbólumok ezek ( még ha az átlag embert nem is érdeklik annyira ezek ). Már csak azért is hat durvábban ez a gesztus, mert egy hosszú ideje meglévő követséget zárnak be, ráadásul sokkal több közünk van Észtországhoz ( pl. uniós kapcsolatok, együttműködések keretében is ), mint az Isten háta mögötti Ecuadorhoz.

@retrovírus: @maxval, a gondolkodó birca: Örülhetnénk, ha olyan gazdasági és szociális színvonalat érnénk el, mint ez a "banánköztársaság". Hogy szoros viszonyban vannak a finnekkel ? És az miért baj ? Az észt és a finn nyelv eléggé közel áll egymáshoz ( dialektuskontinumot alkotnak ), közel is van egymáshoz a két ország, a kultúrájuk és a történelmükben is sok a közös, érthető, ha szívélyesen viszonyulnak egymáshoz. Ha Magyarországnak lenne ilyen szomszédos testvérnépe, akkor érthető lenne , ha mi is összetartanánk velük.

2014.08.10. 20:39:09

A kommentek egy részét olvasva jól nyomon követhető a szokásos - minden alap nélküli - magas lóról beszélés.

Untermensch4 2014.09.10. 08:43:34

@Tiszteltetem Brüsszelet: engem pl megráz ha a politikusaink a diplomáciában is feltűnő bunkóságot művelnek. ez pont az volt. mondjuk az jobb is ha azt se tudja senki hogy észtország csöppet jobban teljesít. amit nem látunk az nincs

Untermensch4 2014.09.10. 08:47:06

@gmihaly: nézd már meg a " BezzegÉsztek"-et, mit műveltek 1992-től máig. honnan kezdték és hova jutottak.
süti beállítások módosítása