Habár már a 14. századból is vannak feljegyzések zsidók jelenlétére, teljes zsidó közösségek először a 19. században tűntek fel az akkor orosz fennhatóság alá tartozó országban. II. Sándor orosz cár 1865-ben tette lehetővé zsidók betelepülését (más orosz területek mellett) a mai Észtország területére. Az első betelepülők jobbára kereskedők, kézművesek voltak, akik habár zsinagógákat, imaházakat emeltek, igazán gazdag zsidó kulturális életet még nem hoztak. Ez a 19. század végére változott meg, amikor a zsidó közösség számos tagja bejutott az egyetemekre és később ők indították útjára az első zsidó kulturális programokat.

Az 1918 és 1940 közötti független észt államban a zsidó közösség helyzete gyökeresen megváltozott. A sok száz évnyi idegen uralom után megszülető szabad Észtország különös tekintettel volt az itt élő nemzetiségiekre és kisebbségekre. A zsidó közösség több más nemzetiséggel együtt kulturális autonómiát kapott, ami azt jelentette, hogy a közösség maga szervezhette meg oktatási rendszerét, a szociális segítségnyújtást, ápolhatta nyelvét és kultúráját és mindezt az állam finanszírozta. A kifejezetten barátságos, elfogadó légkörnek köszönhetően a helyi zsidó közösség gyorsan növekedett, a 30-as évek közepére már majd 4500 főt számlált, ami az akkori lélekszám 0,4%-át tette ki. Továbbra is a kereskedelemben és a szolgáltatóiparban dolgozott többségük (55%), míg 28%-uk kézművesként vagy munkásként kereste kenyerét. A korszak végére a zsidó lakosság mintegy 9,5%-a töltött be értelmiségi állást, többségük orvos volt de találunk gyógyszerészeket, állatorvosokat is.

Az első észt köztársaság nem pusztán barátságos volt a nemzet részének tekintett zsidó közösséggel, hanem az egyre durvuló nemzetközi közegben ki is állt mellettük. Amikor a náci Németország hatására mozgolódni kezdtek a balti németek is, Észtországban törvényen kívül helyezték a náci irányultságú pártokat, felszámolták a Német Kulturális Tanácsot, és a parlament egyébként választások útján mandátumhoz jutott német származású nemzeti szocialista képviselőjét lemondásra kényszerítették. A nemzeti szocialista magazinokat betiltották, s tették mindezeket arra való hivatkozással, hogy ezek a pártok, szervezetek és sajtótermékek folyamatosan inzultálják az észtországi zsidóságot és gyűlöletbeszédet terjesztenek. Az első magyar zsidótörvénnyel szinte egy időben, az észt köztársasági elnök kezdeményezésére a zsidó közösség elnökhelyettese az észt parlament felsőházának tagjává vált.

Sajnos, ahogy az egész ország akkori története, az észt zsidó közösség története sem ért vidám véget. 1940-ben, hivatalosan a német fenyegetettségre való hivatkozással, a Szovjetunió ismét megszállta Észtországot, és a bármilyen kisebbségekkel kapcsolatos szovjet politika nem II. Sándor cár hagyományaihoz nyúlt vissza. Gyakorlatilag azonnali hatállyal felszámolták a kulturális autonómia minden intézményét, és az észt közösség tagjaival együtt a helyi zsidó közösség mintegy 10%-át (kb. 450 embert) Szibériába deportálták.

1941-ben a németek vonultak be az oroszok helyére. A helyi zsidó közösség nagyobb része pontosan tisztában volt azzal, mi vár rá a németek bevonulása után, ezért mintegy 75%-uk sikeresen emigrált. Amúgy többségük érdekes módon éppen abba a Szovjetunióba, amelyik korábban minden tizedik tagjukat deportálta. Arra sajnos egyelőre nem találtam adatot, hogy ott mi történt velük. A hátramaradt nem egészen 1000 embert 1941 végére kivégezték. A németek 1942-re Judefrei-nak, zsidómentesnek minősítették Észtországot (Ostland, ahogy ők hívták) ám ez nem jelentette azt, hogy véget ért a zsidók gyilkolása az országban. Számos koncentrációs tábor működött a háború alatt Észtország területén. A háború utáni szovjet történetírás szerint az országban mintegy 125.000 ember lelte halálát a náci megszállás alatt, a mai észt történetírás ezt a számot 35.000 körülire teszi:

• 1000 észt zsidó
• 10.000 máshonnan ide koncentrációs táborba hurcolt zsidó
• 1000 észt cigány
• 7000 észt
• 15.000 szovjet hadifogoly

Az észtek között számos náci kollaboránst és zsidó mentőt is találunk. Az állam szintjén, hivatalosan, nem kérdés, hogy miképpen állt Észtország saját zsidó közösségéhez. Amíg volt független észt államiság, addig az állam minden erejével kiállt minden kisebbségi csoport mellett. Egyénileg azonban már nagyon eltérő válaszok születtek az igen viharos korszak eseményeire. Köztudott, hogy Észtországban sokan felszabadítóként üdvözölték a németeket, hiszen ők az alig egy évvel azelőtt érkezett és tömegeket deportáló oroszokat űzték ki. Sok észt fiatal jelentkezett a Waffen SS-be, akik azon belül is hírhedtekké váltak vakmerőségükről és kegyetlenségükről. A német propaganda zsidózással nem jutott messzire. Faji alapon az észtek nem láttak semmi kivetnivalót zsidó honfitársaikban. Sikeresebbnek bizonyult az a propaganda, ami kommunistaként igyekezett megbélyegezni a zsidókat, erre már inkább rámozdultak az észtek és sokakat rendőrkézre adtak. A háborút követő (szovjet) perek és megtorlások során 4 észt származású háborús bűnöst ítéltek el és a zsidó államtól 2 észt (egy házaspár) kapta meg a "Világ Igaza" kitüntetést. (Magyarországon 810 ember kapta meg ugyanezt).

A második világháborút követően az Észtországban élő zsidó közösség létszáma 1959-ben tetőzött 5,439 fővel. Az itteni rendszerváltást követően többségük szinte azonnal elhagyta az országot, elsősorban Izraelben telepedtek le. Mára mintegy 1738 zsidó él az országban.

A függetlenség újbóli elnyerése után a 90-es években Észtország, mint az élet annyi más területén, a nemzeti vagy vallási kisebbségekhez való viszony kérdésében is visszatért saját két világháború közötti szabályozásához. 1993-ban új törvényt fogadtak el a kisebbségek kulturális önrendelkezéséről, melynek alapját az 1925-ös törvény adta.

Nem tudok megállni, egy beszúrt, Magyarországra vonatkozó megjegyzést:

Itt van fent a zsinórmérték arról, hogy miképpen viselkedik egy ugyanúgy hányatott múltú, sérelmekkel teli szuverén állam, amikor ő azt gondolja magáról, hogy kiáll állampolgáraiért. Én megfontolásra méltónak tartanám, hogy Horthy Miklós és a 20-as, 30-as évek teljes magyarországi elitjének tevékenységét a hozzánk mérhető sorsú és múltú Észtország korabeli tevékenységéhez mérjük és rögtön tisztában látunk a kor lehetőségei és a valódi cselekedetek ellentmondásainak kérdésében.

u.i: kb. mostanra untam meg. Eddig nem nyúltam a kommentekhez, de mostantól minden náci megy innen a picsába. Értem én, hogy könnyebb a tükröt összetörni, mint belenézni, de csináljátok valahol máshol.