Észtország egy sajátossága, amit egyébként eddig inkább erényként szoktam hallani, hogy nincsenek erős szakszervezetek az országban. Amúgy se az a tüntetős fajta az észt (kivéve ha az oroszok ellen kell kimenni az utcára), de hát most mit..szóval nincs az a munkásmozgalmi múlt. Akartam mondani, hogy mint nekünk, de mivel már nekünk sincs, még a táblákat is leszereltük, hát kvittek vagyunk.

Voltam pár éve Bécsben karácsonyi vásáron. Amellett, hogy soha többet nem megyek, mert megtanultam, hogy aki egy karácsonyi vásárt látott, az látta az összeset...szóval a karácsonyi vásáron kívül nem volt nyitva semmi. De a szó szoros értelmében semmi, ugyanis hétvége volt. Hétvégén meg a munkás pihen. Valamikor a gyári munkások ezt kiküzdötték és úgy is maradt, és ez érvényes most már az olyan nem gyári munkásokra is, mint a szupermarket eladónők. Egy évvel utánam egy ausztrál ismerősöm is ellátogatott Bécsbe hétvégén, én meg elfelejtettem szólni neki. Már csak a facebook bejegyzését láttam: Bécs, kösz a semmiért..

Hát ilyen problémába nem ütközik az ember Tallinnban. Nekilendültem december 23-án, a még meg nem vásárolt ajándékokért és a hűtőszekrény feltöltéséért. Rám jellemző módon hamar meguntam és keresve a menekülő utat, rákérdeztem az egyik bevásárlóközpontban, hogy holnap reggel még esetleg nyitva lesznek-e. Mondja persze, egészen estig. Teljesen fölösleges volt a három napos bevásárlás is. A boltok nyitva voltak.

Most ugyanezt már nem fogjuk eljátszani szilveszterkor. Este 9-ig, tehát a rendes nyitva tartás szerinti ideig, nyitva lesznek a boltok és másnap délben (tehát valószínűleg még az előtt, hogy én felébrednék) pedig már nyitva lesznek.

A szakszervezetek hiányának köszönheti az is, hogy közgazdasági értelemben végtelenül rugalmas az észt munkaerőpiac. A 2008-as válság különösen nagyot vágott Észtországon, elsősorban azért mert addigra már az euróhoz kötötték a valutájukat, szóba se jöhetett a korona leértékelésével javítani a versenyképességen. A megoldás a rengeteg megszorító intézkedés mellett az volt, hogy nominálisan olyan 12%-kal csökkentek a bérek az állami szférában. Nem reálértéken, hanem a konkrét, kézben hazavitt összeg csökkent ennyivel. A lakosság egyetértésével. Még csak tüntetés sem volt.

Egy kolléganőm úgy jellemezte a helyzetet: "mi a krumpli hajával is beérjük ha kell". (ez valami szólás errefelé azt hiszem). És tényleg, az észtek benyelnek minden megszorítást és a munkaerőpiac végletes rugalmassága sem egyértelműen hátrány szerintük, csak menjen a szekér. Erre mondja feleségem azt, hogy tökre úgy érzi magát, mint otthon náluk, Szingapúrban. Messze nem tartanak még ott, de a széljárás nagyon kedvező valami hasonlónak.

Sokszor leírom majd még, hogy Észtország mennyire skandinávosodik, de nem minden tekintetben. Abban biztos vagyok, hogy itt skandináv értelemben vett jóléti modell nem lesz.