Az elmúlt öt évben négy kémet fogtak el Észtországban. Toomas Hendrik Ilves észt köztársasági elnök, aki egy kis dicsekvésért soha nem megy a szomszédba, ezt a következőképpen interpretálta:

"Vagy mi vagyunk az egyetlenek az Unióban, akiknek ilyen problémái vannak, vagy mi vagyunk az egyetlenek, akik kezdünk is valamit ezzel a problémával."

Az ukrajnai események felpörgették a kémkedés és kémelhárítás témáját is. A napokban az észt kémelhárítás saját háza táján talált piszkos, korrupt ügyeket, amit azonban úgy tálalnak, hogy a korrupt saját titkosszolgálati emberek leleplezése éppen a megújult és a korábbinál jóval megbízhatóbb észt titkosszolgálatok erejét mutatja.

A 2007-es orosz cybertámadás és a mostani ukrán helyzet kapcsán növekvő titkosszolgálati aktivitás csak két kiemelkedő példája annak, hogy a térségben a kémkedés modern és hagyományos formái igen aktívan zajlanak. Oroszország folyamatosan próbálgatja a Balti államokat, azok pedig folyamatosan edződnek a nyomás alatt.

Tény, hogy hosszú utat futottak be ezek a szolgálatok a függetlenné válás óta egy igen nehéz terepen. Az az előnye eleve megvan az észt titkosszolgálatoknak - és ez a két másik Balti állam mellett kiemelkedővé teszi őket Európában - hogy 50 év szovjet múlttal a hátuk mögött nem kell bemutatni nekik a KGB és utódszervezeteik gondolkodásmódját és módszereit. 26%-nyi orosz kisebbséggel a helyzet mindenesetre nem tekinthető egyszerűnek.

2008-ban például igen kínos pillanatokat éltek át, amikor az Észt Védelmi Minisztérium egy vezető tisztviselőjéről Hermann Simmről derült ki, hogy orosz kém, aki igen érzékeny NATO titkokat bocsátott az oroszok rendelkezésére. Nem is annyira a kikerült anyagok, mint a Balti államok megbízhatóságába vetett hit ingott meg az ilyen ügyekkel a NATO-n belül. Hogy a történet ne legyen unalmas, és hogy érzékeltessem, hogy valóban James Bond-i magasságokban zajlik mindez, később kiderült, hogy Simm nem csak az orosz titkosszolgálatoknak, de a németeknek is dolgozott azután, hogy az oroszok beszervezték.

Az észt titkosszolgálatok története mélyről indult. Az 1991-től számított első 10 év a korrupció ellenes harc jegyében telt el. A Kaitsepolitseiamet (amit itt KAPO-nak rövidítenek) leginkább a szovjet időkből megörökölt irdatlan korrupcióval volt elfoglalva, melynek magját és motorját a 90-as években is jellemző orosz szervezett bűnözői körök adták. Rendszerint észt bankokat használtak arra, hogy tisztára mossák pénzeiket.

A 2000-es évek kémbotrányai és lebőgései azonban rákényszerítették a szervezetet, hogy nagyobb sebességre kapcsoljon és valamit kezdjen a nyilvánvalóan mindent átszövő orosz jelenléttel.

A 2010-es évek elejére aztán elkezdtek jönni az eredmények. A korrupciót már az évezred első éveiben sikerrel visszaszorították. (Ez nem jelenti azt, hogy ne létezne, de össze sem lehet hasonlítani Észtországot ma már bármelyik másik volt szovjet tagköztársasággal e téren). Sorra tartóztatták le és ítélték el az elkapott kémeket, és egy sajátos, a titkosszolgálati szervektől meglehetősen szokatlan (de legalábbis ritka) stratégiát választottak.

Ezek az ügyek rendszerint csendben a színfalak mögött kerülnek elintézésre. Amikor egy ügynök lebukik még az azt felfedő ország sem szokta ezt nagy dobra verni, igyekeznek minél csendesebben kiutasítással, ügynökcserével elintézni azt. Nem mutat jól egyik fél számára sem, hogy kabátlopási ügybe keveredtek, miközben mindenki tudja, hogy igen nagy a kabátok forgalma szerte a világon.

Az észtek ehhez képest azonnal, demonstratív módon kiteszik a kirakatba lehetőség szerint az összes ilyen ügyet, miképpen most azt is, hogy 4 saját ügynöküket érték tetten. Az észt titkosszolgálat évente részletes jelentést tesz közzé, amiben hosszan olvashatunk az egyes történetekről, a felderítésekről és azokról a helyi szervezetekről és cégekről, akik belekeverednek egy-egy történetbe. (Akit mélyebben érdekelnek a részletek a 2013-as jelentést itt olvashatja angolul).

Ehhez kapcsolódik , hogy felveszik a kesztyűt a témában zajló információs és propaganda háborúban is. Kiteszik az elkapott kémek fényképeit, nyilvánosságra hozzák a jellemző konspirációs utakat, beszámolnak arról, hogy az oroszok milyen trükkökkel, kiket szerveznek be. A leleplezett kémügyek kapcsán nem meglepő módon előkerülnek rendszerint alvilági összeköttetésekkel bíró helyek, bárok, éjszakai szórakozóhelyek, de nem ritkán merül fel különféle civil szervezetek érintettsége. Ezek rendszerint valamilyen orosz kulturális, hagyományőrző köntösben jelennek meg, valójában az orosz titkosszolgálatok fedőszervei. Az észtek az összes ilyen szervezetet kirakatba teszik a tények, bizonyítékok bemutatásával. Amúgy hasonlóan járnak el a kevés, de létező iszlám, török szervezetekkel, nyilvánosan demonstrálva, hogy szem előtt vannak, róluk is lehet olvasni a riportban.

A harmadik fontos újítás, hogy az elfogott kémeket nem cserélik ki. Mindenkit elítélnek (13-16 éves börtönbüntetések a jellemzők), nem kaphatók a bevett formulára, hogy az államok csendben kicserélik egymás elfogott ügynökeit.

Az ukrán válság következtében napjainkban mindez megint élesre váltott. A krími helyzet tetőfokán komoly félelmek voltak Észtországban, hogy a forgatókönyvet itt is alkalmazni fogják. Az észtek nem bíznak a NATO-ban, kiváltképpen nem az európai partnereikben, szerintük EU és NATO tagság ide vagy oda, a drága EU partnerek majd legfeljebb tartanak egy jó konferenciát és kifejezik mély aggodalmukat, mikor a kis zöld emberkék már utakat zárnak le városok között tízezres létszámban. Nemrég napvilágot látott egy NATO elemzés, hogy mondjuk ahhoz, hogy Németországból, Angliából, Franciaországból ide érdemi NATO erők sorakozzanak fel, ahhoz minimum másfél hónapra van szükség, ami az észtek szerint vicc kategória ismerve a határmenti orosz erők harckészültségi szintjét. Erről részletesen írtam korábban itt.

A NATO jelentette védelemnél jelen pillanatban többet ér, hogy az orosz recept úgy tűnik nem működik. Egyrészt mintha Kelet-Ukrajnában is meghiúsulni látszódnának a tervek, másrészt az észt titkosszolgálatok beszámolói szerint a Balti államokban is igen aktív "mozgósítás" zajlott a nagyszámú orosz kisebbséget megcélozva. Az ország keleti részén fekvő Narva városa kiváló célpontnak tűnt, hiszen földrajzilag közelebb van Szentpétervárhoz, mint Tallinnhoz, lakosságának 82%-a orosz ajkú és a május 9-i Győzelem napja alkalmából majd az egész város Szent György szalagba borult.

Mégis, amikor az ukrán konfliktus kapcsán oroszbarát tüntetések szervezésére került sor, akkor Narva-ban mindössze 20-40 embert sikerült utcára vinni, amiből 20 újságíró vagy a KAPO ügynöke volt. Úgy tűnik az észtországi oroszokat egyelőre nem sikerült az orosz nacionalista szólamokkal megszólítani, annyira semmiképpen sem, hogy az konkrét aktivitásba is csapjon. Ennek elsődleges oka, hogy Narvában is egész pontosan tudják milyen az élet a folyó túloldalán (Narva határváros), másrészt senki nem akarja magát a jövő évi KAPO jelentésben fényképpel visszaolvasni.

Nagyjából erre épül az észt titkosszolgálati politika, ami ilyenformán kevésbé titkos, mint ahogy azt megszoktuk, de egyelőre (saját megítélésük szerint) jobban működik, mint a korábban alkalmazott technikák.

(A bejegyzés alapjául szolgáló angol nyelvű cikk)