Augusztus elsejétől Észtországban is legális az otthonszülés, pontot téve egy mintegy 15 éves vita végére. Az új szabályozás értelmében, amennyiben nincs valamilyen veszélyeztető tényező, az észt nőknek joguk van otthonukban világra hozni gyermeküket. Egy tételes lista készült azokról a kockázatokról és helyzetekről, amikor az otthonszülés nem választható.
(A kép illusztráció. Forrása: http://www.susanpacekphotography.com)
A szabályozás sok tekintetben hasonló a Magyarországon pár éve elfogadott szabályozáshoz, azonban én úgy érzékelem, hogy a téma kicsit más szövegkörnyezetben kerül tárgyalásra Észtországban, számomra nagyon tanulságos különbségekkel.
Az észt egészségügyi rendszer mára gyökeresen átalakult. A hazai viszonyokhoz képest rá sem lehet ismerni az egykor itt is a szovjet modell sajátosságait viselő ellátórendszerre. Mára Észtországban gyakorlatilag megszűnt a korrupció (ezt Magyarországon szeretjük "hálapénznek" hívni). Elsősorban a teljes mértékben átláthatóvá tett és digitalizált e-health rendszernek köszönhetően szinte nullára csökkent a lehetősége a különféle szívességeknek, vagy annak a Magyarországon bevett gyakorlatnak, hogy makk egészséges emberek a nyilvántartás szerint már a harmadik csípőprotézisüket kapják.
Ennél is fontosabb azonban a témánk szempontjából, hogy az észt orvostársadalom meggyengült és megerősödött egyszerre. Meggyengült abból a szempontból, hogy itt ha lehet még erősebb az agyelszívás hatása, az észt orvosok többsége gyakorlatilag lelécelt, ma is tartó folyamat és komoly gondot jelent az egészségügyi szakszemélyzet elvándorlása. Megerősödött azonban abban az értelemben, hogy - legalábbis, ami az orvosokat illeti - a korrupció ellenes küzdelem jegyében és az elvándorlást mérséklendő érdemi bér-rendezés történt a szférában. Kevesebb orvos van a rendszerben, azonban akik maradtak/maradnak egy magasabb státuszt töltenek be és mivel egzisztenciájukat és szakmai kompetenciájukat nem kell félteni többé, nem védik foggal körömmel korábbi pozícióikat. Egyszerre van tehát egy térvesztés és egy kiegyezés, ami habár nem minden konfliktus nélküli, az irány mégis egyértelmű.
Az egyik következmény például, hogy komolyabb szerephez juthatnak az ellátórendszerben a társszakmák. Az észt egészségügyi rendszer már messze nem olyan orvos és kórház központú, hanem nagy hangsúly van a medikális modelleken túli, mégis az egészség szempontjából szintén fontos területeken. Így lehet az, hogy egy egészségügyi főiskolán ma már nem csak védőnőket meg ápolókat képeznek, hanem simán belefér ebbe a területbe az ergonómiailag tervezett bútorokat és használati tárgyakat készítő dizájnerek képzése vagy olyan látszólag a témától igen messze lévő témák, mint a közlekedésbiztonság.
Mindez az otthonszülés szempontjából azért fontos, mert ebben az inkább elfogadó, befogadó, az egészség fogalmának kereteit tágabban értelmező közegben az otthonszülést támogató szakemberek nem szorultak ki az alternatív gyógyítás, ezotéria, vallás-egyház homályzónába. A téma nem egy alternatív szubkultúra része lett, hanem megmaradhatott a mainstream ellátórendszer keretei között, amit itt jellemzően szülésznők tettek magukévá, akik nem érzik olyan nagyon fontosnak, hogy bábaként, dúlaként a modern egészségügy mintegy antitéziést fogalmazzák meg.
Az itteni vitának is központi eleme az az érvelés, miszerint a várandósság és a szülés nem betegség, tehát nem a kórok házába való, azonban itt ez a téma sokkal szélesebb értelemben már régóta úgy is felvetődik, hogy maga az egészség (egészséges életmód) sem kórházi téma.
Mindezzel együtt azért nem váltott ki felhőtlen örömöt az egészségügyi szakszemélyzet részéről az új szabályozás. Érezhető feszültség van a kórházi háttérrel működő szülész-nőgyógyász orvosok és az inkább integráltabb modellekben gondolkodó szülésznők között, akiket az otthonszülést ellenző orvosok rendre azzal vádolnak meg, hogy pusztán piacot teremtettek maguknak.
Az otthonszülés "piaca" mindenesetre nem túl nagy. Évente mintegy 100 nő dönt úgy, hogy otthonában hozza világra gyermekét, ez az összes szülések 0,4-0,5%-a. A jogszabályt a politika oldaláról elsősorban az motiválta, hogy teljesen nyilvánvaló volt, hogy szabályozással vagy anélkül, de mindig lesz több tucat olyan nő, aki nem hajlandó kórházba menni. Ha a jelenség megállíthatatlanul létezik, akkor jobb inkább szabályozott keretek között lehetőséget adni rá, mintsem tabutémaként még nagyobb veszélynek kitenni az otthon szülő nőket, akik esetleg azért nem kérnek baj esetén sem segítséget, mert félnek a későbbi retorzióktól.
Most néhány tucat szülésznő kaphatja meg az engedélyt otthonszülések levezetésére, a döntéshozók nem számítanak arra, hogy a legalizáció nyomán ugrásszerűen megnövekszik az igény.
