Habár már a 14. századból is vannak feljegyzések zsidók jelenlétére, teljes zsidó közösségek először a 19. században tűntek fel az akkor orosz fennhatóság alá tartozó országban. II. Sándor orosz cár 1865-ben tette lehetővé zsidók betelepülését (más orosz területek mellett) a mai Észtország területére. Az első betelepülők jobbára kereskedők, kézművesek voltak, akik habár zsinagógákat, imaházakat emeltek, igazán gazdag zsidó kulturális életet még nem hoztak. Ez a 19. század végére változott meg, amikor a zsidó közösség számos tagja bejutott az egyetemekre és később ők indították útjára az első zsidó kulturális programokat.

Az 1918 és 1940 közötti független észt államban a zsidó közösség helyzete gyökeresen megváltozott. A sok száz évnyi idegen uralom után megszülető szabad Észtország különös tekintettel volt az itt élő nemzetiségiekre és kisebbségekre. A zsidó közösség több más nemzetiséggel együtt kulturális autonómiát kapott, ami azt jelentette, hogy a közösség maga szervezhette meg oktatási rendszerét, a szociális segítségnyújtást, ápolhatta nyelvét és kultúráját és mindezt az állam finanszírozta. A kifejezetten barátságos, elfogadó légkörnek köszönhetően a helyi zsidó közösség gyorsan növekedett, a 30-as évek közepére már majd 4500 főt számlált, ami az akkori lélekszám 0,4%-át tette ki. Továbbra is a kereskedelemben és a szolgáltatóiparban dolgozott többségük (55%), míg 28%-uk kézművesként vagy munkásként kereste kenyerét. A korszak végére a zsidó lakosság mintegy 9,5%-a töltött be értelmiségi állást, többségük orvos volt de találunk gyógyszerészeket, állatorvosokat is.

Az első észt köztársaság nem pusztán barátságos volt a nemzet részének tekintett zsidó közösséggel, hanem az egyre durvuló nemzetközi közegben ki is állt mellettük. Amikor a náci Németország hatására mozgolódni kezdtek a balti németek is, Észtországban törvényen kívül helyezték a náci irányultságú pártokat, felszámolták a Német Kulturális Tanácsot, és a parlament egyébként választások útján mandátumhoz jutott német származású nemzeti szocialista képviselőjét lemondásra kényszerítették. A nemzeti szocialista magazinokat betiltották, s tették mindezeket arra való hivatkozással, hogy ezek a pártok, szervezetek és sajtótermékek folyamatosan inzultálják az észtországi zsidóságot és gyűlöletbeszédet terjesztenek. Az első magyar zsidótörvénnyel szinte egy időben, az észt köztársasági elnök kezdeményezésére a zsidó közösség elnökhelyettese az észt parlament felsőházának tagjává vált.

Sajnos, ahogy az egész ország akkori története, az észt zsidó közösség története sem ért vidám véget. 1940-ben, hivatalosan a német fenyegetettségre való hivatkozással, a Szovjetunió ismét megszállta Észtországot, és a bármilyen kisebbségekkel kapcsolatos szovjet politika nem II. Sándor cár hagyományaihoz nyúlt vissza. Gyakorlatilag azonnali hatállyal felszámolták a kulturális autonómia minden intézményét, és az észt közösség tagjaival együtt a helyi zsidó közösség mintegy 10%-át (kb. 450 embert) Szibériába deportálták.

1941-ben a németek vonultak be az oroszok helyére. A helyi zsidó közösség nagyobb része pontosan tisztában volt azzal, mi vár rá a németek bevonulása után, ezért mintegy 75%-uk sikeresen emigrált. Amúgy többségük érdekes módon éppen abba a Szovjetunióba, amelyik korábban minden tizedik tagjukat deportálta. Arra sajnos egyelőre nem találtam adatot, hogy ott mi történt velük. A hátramaradt nem egészen 1000 embert 1941 végére kivégezték. A németek 1942-re Judefrei-nak, zsidómentesnek minősítették Észtországot (Ostland, ahogy ők hívták) ám ez nem jelentette azt, hogy véget ért a zsidók gyilkolása az országban. Számos koncentrációs tábor működött a háború alatt Észtország területén. A háború utáni szovjet történetírás szerint az országban mintegy 125.000 ember lelte halálát a náci megszállás alatt, a mai észt történetírás ezt a számot 35.000 körülire teszi:

RetrieveAsset.jpg

  • 1000 észt zsidó
  • 10.000 máshonnan ide koncentrációs táborba hurcolt zsidó
  • 1000 észt cigány
  • 7000 észt
  • 15.000 szovjet hadifogoly

Az észtek között számos náci kollaboránst és zsidó mentőt is találunk. Az állam szintjén, hivatalosan, nem kérdés, hogy miképpen állt Észtország saját zsidó közösségéhez. Amíg volt független észt államiság, addig az állam minden erejével kiállt minden kisebbségi csoport mellett. Egyénileg azonban már nagyon eltérő válaszok születtek az igen viharos korszak eseményeire. Köztudott, hogy Észtországban sokan felszabadítóként üdvözölték a németeket, hiszen ők az alig egy évvel azelőtt érkezett és tömegeket deportáló oroszokat űzték ki. Sok észt fiatal jelentkezett a Waffen SS-be, akik azon belül is hírhedtekké váltak vakmerőségükről és kegyetlenségükről. A német propaganda zsidózással nem jutott messzire. Faji alapon az észtek nem láttak semmi kivetnivalót zsidó honfitársaikban. Sikeresebbnek bizonyult az a propaganda, ami kommunistaként igyekezett megbélyegezni a zsidókat, erre már inkább rámozdultak az észtek és sokakat rendőrkézre adtak. A háborút követő (szovjet) perek és megtorlások során 4 észt származású háborús bűnöst ítéltek el és a zsidó államtól 2 észt (egy házaspár) kapta meg a "Világ Igaza" kitüntetést. (Magyarországon 810 ember kapta meg ugyanezt).

A második világháborút követően az Észtországban élő zsidó közösség létszáma 1959-ben tetőzött 5,439 fővel. Az itteni rendszerváltást követően többségük szinte azonnal elhagyta az országot, elsősorban Izraelben telepedtek le. Mára mintegy 1738 zsidó él az országban.

A függetlenség újbóli elnyerése után a 90-es években Észtország, mint az élet annyi más területén, a nemzeti vagy vallási kisebbségekhez való viszony kérdésében is visszatért saját két világháború közötti szabályozásához. 1993-ban új törvényt fogadtak el a kisebbségek kulturális önrendelkezéséről, melynek alapját az 1925-ös törvény adta.

Nem tudok megállni, egy beszúrt, Magyarországra vonatkozó megjegyzést:

Itt van fent a zsinórmérték arról, hogy miképpen viselkedik egy ugyanúgy hányatott múltú, sérelmekkel teli szuverén állam, amikor ő azt gondolja magáról, hogy kiáll állampolgáraiért. Én megfontolásra méltónak tartanám, hogy Horthy Miklós és a 20-as, 30-as évek teljes magyarországi elitjének tevékenységét a hozzánk mérhető sorsú és múltú Észtország korabeli tevékenységéhez mérjük és rögtön tisztában látunk a kor lehetőségei és a valódi cselekedetek ellentmondásainak kérdésében.

u.i: kb. mostanra untam meg. Eddig nem nyúltam a kommentekhez, de mostantól minden náci megy innen a picsába. Értem én, hogy könnyebb a tükröt összetörni, mint belenézni, de csináljátok valahol máshol.

Szerző: Zsoolt  2014.07.12. 21:52 8 komment

Címkék: holokauszt Észtország zsidó közösség

A bejegyzés trackback címe:

https://tallinnban.blog.hu/api/trackback/id/tr226503525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.T.A. 2014.07.14. 11:18:30

Jó cikk, csak azt elfelejtetted megemlíteni, hogy 1941 után az észt milíciák brutalitásban még sokszor a Wehrmacht és a Waffen SS egységein is túltettek, ha zsidókról volt szó.
A II. VH. nagy hazai (és általam mélyen tisztelt) szakértője, Ungváry Krisztián mondta ezt: epa.oszk.hu/01300/01326/00088/05radai.htm

Egyébként minden tiszteletem a Baltikumban a szovjetek ellen harcoló egykori észt/litván/lett partizánok és alakulatok, az ún. "Erdei testvérek" felé, a baltiak legalább tudják, hogy az orosz medvével nagyon kell vigyázni, ellenben mi 40 év orosz megszállásból sem tanultunk...

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2014.07.14. 11:34:56

@E.T.A.: Miért mondod, hogy elfelejtettem megemlíteni?

"Sok észt fiatal jelentkezett a Waffen SS-be, akik azon belül is hírhedtekké váltak vakmerőségükről és kegyetlenségükről."

Ez eléggé közismert tény, már jóval azelőtt hallottam róla, hogy Észtországba jöttem. Amúgy ha már a tényeknél tartunk észtek a Vörös Hadseregben is szolgáltak, nem egy közülük önkéntesen, meggyőződésből. A hivatalos, állami hozzáállás szerintem egyértelműen kiderül a bejegyzésből, egyénileg aztán a legváltozatosabb formáit találjuk annak, ki- miképpen próbált túlélni és boldogulni abban az őrjítő közegben, amikor 5 éven belül háromszor cserélt gazdát a térség.

Külön szeretném kiemelni, hogy észt oldalról súlyos kegyetlenkedések is voltak, ahogyan volt olyan észt, akik zsidókat vagy más üldözötteket mentettek. Amikor minden összeomlik, akkor mindenkiből kibújik az igazi énje, függetlenül az állami, hivatalos viszonyulástól.

GERI87 2014.07.14. 12:26:35

"Észtország...a nemzeti vagy vallási kisebbségekhez való viszony kérdésében is visszatért saját két világháború közötti szabályozásához. 1993-ban új törvényt fogadtak el a kisebbségek kulturális önrendelkezéséről, melynek alapját az 1925-ös törvény adta."

tegyük hozzá: ez csak az Észt állampolgársággal rendelkező kisebbségekre vonatkozik!
Tallinn csak az 1940 előtt is már észt területen élő oroszoknak és leszármazottaiknak adott automatikusan állampolgárságot (pár ezer fő).
A mai észtországi oroszok jó része ma is állampolgárság nélküli státuszban van.

"1993 novemberében fogadták el a „kisebbségek kulturális autonómiájáról” szóló törvényt, amely az 1925-ös törvény előírásait követte, néhány további előrelépéssel: tág teret nyit az ország kisebbségeinek saját kulturális szervezeteik létrehozására, valamint több szinten biztosítja nyelvhasználatukat. A legtöbb nem észt nemzetiségű azonban állampolgárság híján nem élhetett a jogszabály kínálta lehetőséggel. A törvény szerint ugyanis a kisebbséghez tartozik az az észt állampolgár, aki Észtország területén él, az országgal tartós kapcsolatban áll, etnikumában, kultúrájában, vallásában vagy nyelvében különbözik, és érdekelt ezen különállásának megőrzésében. A törvény alapján tehát egyértelmű, hogy a kisebbséghez tartozás alapfeltétele az észt állampolgárság, de így az orosz (egyéb keleti szláv) lakosság szinte teljesen kiszorult, hivatalosan nem minősültek kisebbségnek, s így a kisebbségeket megillető jogok többsége számukra nem lett elérhető. Jogilag tehát Észtország a hajdani rezidens szovjet állampolgárokat kétféle szempont alapján is megkülönbözteti: nemcsak kisebbségi és észt, hanem állampolgár és idegen között is különbséget tesznek."

"a törvény tervezésekor Észtország aktuális etnopolitikai
körülményeit nem vették komolyan tekintetbe. Jelen formájában ez csak kicsiny és jól integrálódott etnikai csoportokra érvényes (egyik követelmény az állampolgárság). Valójában egy etnikai kisebbség van, amelyik a kulturális autonómia alkalmazása folyamatának kezdetén áll, a finn kisebbség."

E.T.A. 2014.07.14. 12:44:17

Tényleg, az Erdei Testvérekről és szovjetek elleni partizán háborúról nem akarsz majd írni egy cikket?
Nagyon érdekelne a téma, de még angolul is csak nehezen találni róla információt...

nerdieman 2014.07.14. 14:48:58

Minden megszállt területen voltak kollaboránsok, akik valóban kegyetlenebbek voltak (már ha ezt lehet egyáltalán mérni ilyen viszonyok között) még az Einsatzgruppéknél is. Lsd. 12. Litván zászlóalj vagy az ukrán nácik. A németek pedig voltak olyan okosak hogy mindig a szomszédos országban vetették be őket, így nem volt meg a helyi kötődés, szabadon gyilkolhattak.

Valóban említésre méltó azért az észt hozzáállás a zsidókérdéshez.

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2014.07.14. 19:12:44

@GERI87: Magam is azok közé tartozom, akik nem teljesen értenek egyet Észtország orosz kisebbséggel kapcsolatos politikájával, úgyhogy van abban valami, amit mondasz. Erről a viszonyról a magam részéről itt írtam részletesebben: tallinnban.blog.hu/2014/01/04/az_esz_orosz_v_iszony

Pár dolgot szeretnék azért megjegyezni.

Habár magam sem festettem túlságosan derűs képet az orosz ajkú észtek állampolgárságának kérdéséről, azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy:

- beülök egy moziba és a fél képernyőt nem látom, mert észt és orosz felirat megy minden film alatt.
- orosz ajkú észt a jelenlegi oktatási miniszter, létező politikai támogatottsága van annak, hogy további orosz iskolákat kell létrehozni.
- bármilyen helyre ha belépsz, ha oroszul köszönsz azonnal oroszra vált mindenki. Legyen az bank, bolt, uszoda vagy étterem. Minden étlap, felirat, internetes oldal minimum három (észt, orosz, angol) nyelven van, de én a minap a háziorvosomtól négy nyelvű értesítést kaptam (finn volt a negyedik nyelv), hogy ne felejtsek el az előre egyeztetett időpontban menni.
- az én egyetemi hallgatóim, csak akkor kapják meg a diplomájukat, ha sikeres orosz nyelvvizsgát is tesznek, mert nagy eséllyel klienseik jó része orosz anyanyelvű lesz.

Azt hiszem tíz ujjunkat is megnyalnánk ha ilyen szinten lenne elnyomva a magyar kisebbség bármelyik szomszédunknál. (mondom ezt úgy, hogy az állampolgárság kérdését én is gáznak tartom)

A második megjegyzésem politikai természetű.

- Való igaz, hogy az észtek (és a lettek is) nagyon durván visszaállították az 1940-előtti viszonyokat. Semmiféle jogfolytonosságot nem ismertek el a kommunista időkkel, és nem voltak hajlandóak elfogadni a tudatos orosz betelepítés következményeit.
- Napjaink ukrán eseményeinek ismeretében, azt kell mondjam, a történelem őket igazolta.

GERI87 2014.07.15. 00:35:21

@Zsoolt:

Értem, csakhogy a jognak is követnie kéne a "gyakorlatot" mert az nem járja hogy a hétköznapi életben megoldják az emberek egymás közt az életüket, de az állam meg nem vesz tudomást az 1940 óta történt változásokról és jog fosztva tart embertömegeket a származásuk miatt.

Értem én hogy fiatal nemzet meg állam, meg jogfolytonosság stb. de a tények meg makacs dolgok.
Az oroszok nem tűntek el 1991 után.
Így ma nem "1941" van, akármennyire is szeretnék.
Az érthető hogy elvárják az észt nyelvtudást és integrációt elvégre ott élnek velük...de ezt nem lehet bürokráciával, pláne struccpolitikával megoldani!

N"apjaink ukrán eseményeinek ismeretében, azt kell mondjam, a történelem őket igazolta."

Pont hogy NEM!
Az ukrán események azt igazolták hogy ha az állam nem fogadja el a puszta tényeket és egy jelentős, homogén, egy tömbben élő kisebbséggel szemben (amit esélye sincs asszimilálni vagy elüldözni) soviniszta nemzetállam építésbe kezd, akkor elveszti a bizalmat és az integráció maradék reményét is a kisebbséggel szemben.

Észt szempontból tökéletes megoldás nincs.
Az oroszok maradnak, ezzel kell kezdeni már valamit.
Kezdetnek ott magas életszínvonal és hogy nem volt véres, végzetes összecsapás, ellentét a két nép között a SZU felbomlása után a régi sérelmek meg nem vezettek a délszlávhoz hasonló gyűlölködéshez.
Az országban tehát van ami adott hogy rendeződjön a helyzet és integrálódjanak egymáshoz, a helyzethez.

GERI87 2014.07.15. 00:48:15

@E.T.A.:

Az tényleg érdekes lenne.
Amúgy van róla azért anyag.
Én olvastam már régebben erről.
Az '50-es évekig aktívak voltak több tízezer taggal is akár, a '60-as évekig szórványosan voltak akcióik.
Az utolsó pár partizán a '80-as évek végén "bújt elő".
Jānis Pinups lett "testvér" 70 évesen 1995-ben.
süti beállítások módosítása