Barack Obama látogatása az észt fővárosban a szokásos felfordulást okozta, ahogy bárhol máshol is. Pár órán keresztül nem nagyon lehetett közlekedni a belvárosban Tallinnban, helikopterek köröztek a levegőben és mindenfelé rendőrök álltak vagy éppen járőröztek. Pár órán belül mondjuk az egész lecsengett, reggel meg délután volt nagyobb mozgás, közötte lehetett fennakadás nélkül közlekedni.

Obama.jpg

(a bejegyzésben szereplő fotók az USA Tallinni nagykövetségének Facebook oldaláról származnak)

A látogatás egyértelműen a biztonságpolitika körül forgott. Leírtam már ezen a blogon egy párszor, hogy Észtországban egészen más az ukrán válság és Oroszország viselkedésének a fogadtatása mint, amit a magyar sajtóban látok. Korábban még csak a politikusok és újságírók beszéltek erről, ma azonban a bizonytalanság befészkelte magát a mindennapokba. Az egyetemen a hallgatók (oroszok, észtek és ukránok is járnak az óráimra) rendre felhozzák a témát és beszélünk róla. Ennél fajsúlyosabb élménye van a feleségemnek, aki azzal foglalkozik Tallinnban, hogy az itt nagyon pörgő startup kultúrát köti össze potenciális szingapúri befektetőkkel. Az ő munkájára már érdemben hatással van az ukrán válság. Óvatosabbak lettek az emberek a jövő idővel, a mondatok a kelleténél többször kezdődnek "ha"-val. 

Elég gyorsan és szerintem sikeresen ment eddig az ország átpozícionálása a rideg, posztszovjet képből a high-tech északi dizájnba. Obama beszédében is azonnal előkerült ez a szál. Észtországot, mint az intelligens elektronikus kormányzás világon egyedülálló példáját és a startup kultúra európai fellegvárát emlegette. Ajándékba kapott is egyet a híres észt digitális igazolványból.

ObamaID.jpg

Ezt a reményteljes és tényleg kecsegtető jövőképet árnyékolja be az orosz-ukrán válság. Finnország már recesszióban van, Észtországban is most már azzal számolnak, hogy az idei növekedési esélyeknek nagyjából befellegzett. Ehhez az is kellett, hogy az oroszok olyan kamionokat is visszafordítanak, amikre egy nappal korábban még azt mondták nem részei a szankcióknak. Gazdaságilag ezzel együtt Észtország még nincs bajban, 0 növekedés mellett is egyensúlyban van a költségvetés (sőt azt hiszem többletben van) és tovább fog csökkeni idén az Európában egyedülállóan alacsony (10% alatti) államadósság is.

Biztonságban nem érzik magukat az észtek és Obama látogatása semmi más nem volt, mint a NATO erődemonstrációja a térségben.

Nekem nagyon rossz érzéseim vannak a magyar kormány oroszbarát politikája, és az ukrán válság kapcsán tett - szerintem ostoba és méltánytalan - kormányzati megjegyzések miatt. A nagy csaholás közepette azonban az jó hír, hogy 2015-ben a magyar grippenek fogják védeni a balti légteret és Navracsics 100 magyar katona baltikumba vezényléséről beszélt. Ez az, ami igazán számít, én nagyon remélem, hogy ez meg fog történni.

Obama6.jpg

A terv eddig az volt, hogy a NATO nem telepít állandó támaszpontot Kelet-Európában. Ehhez képest most már ott tartunk, hogy Észtországban saját haditengerészeti légibázis lesz és angol vezetéssel 10.000 fős (a magyar sajót rendre 4.000-ről írt, az észt 10.000-ről) gyorsreagálású egység kerül felállításra, amiben a balti országok jelentős erőkkel fogják magukat képviselni.

Obama látogatásának visszhangja egyértelműen pozitív volt. Az észt sajtó csak ezzel volt tele, szerkesztőségi publicisztikák méltatták milyen fontos, demonstratív üzenete van ennek a lépésnek. Habár a találkozó Tallinnban volt, arra meghívást kapot a két másik balti ország vezetése is.

Obama2.jpg

Voltak azonban kritikus hangok is, igaz ezek nem kormányzati körökből érkeztek.

Egy angol származású, de Észtországban élő publicista pár nappal Obama érkezése előtt arról cikkezett, hogy mennyire beették az észtek Obama látogatását, bugyi nem maradt szárazon, miközben ennek az embernek egy szavát nem lehet elhinni. Nagyjából az amerikai konzervatívok szövegét felmondva, Obamát hibáztatta azért mert a világban elharapódzott az erőszak. Mégpedig úgy hibás ebben Obama, hogy az iraki kivonulással, vagy akár annak idején a grúz konfliktusra adott harmatgyenge reakcióival, rászabadította a világra az ISIS-t és vérszemet kaptak az olyan alakok, mint Putyin.

Hasonló módon kritikus megnyilvánulások voltak azok is, amik szintén Obamát hibáztatják, azonban éppen a fentiek ellenkezőjével. Hogy egy szavát sem lehet elhinni, mert ő (a CIA-n keresztül) kreálta az egész ukrán válságot, a világon mindenhol jelen van a katonai erejével, most éppen Kelet-Európát akarja teletűzni bázisaival nem létező veszélyre hivatkozva.

Gyönyörű disszonáns példáját láttam ezeknek a véleményeknek egy angol nyelvű oldalon. Egy észt faszi azt kommentelte ki, hogy Obama

1. félelmet keltett ok nélkül (értsd: semmiféle orosz veszély nincs) 2. megígéri, hogy segít a nem létező veszély elhárításában 3. már megint ők profitálnak ebből

Erre válaszként egy orosz észt:

1. Nem kreált félelmet, a félelem már ott volt, amitől félünk azt átéltük korábban. 2. Eddig is érdemi segítséget nyújtott az USA (az idetelepült ejtőernyősökre gondolt) 3. olyan sokat egy 1,3 milliós ország megvédéséből nem fog az USA profitálni, kizárólag költségei vannak ezzel.

 

 

Szerző: Zsoolt  2014.09.04. 19:00 6 komment

Címkék: Barack Obama Észtország

A bejegyzés trackback címe:

https://tallinnban.blog.hu/api/trackback/id/tr416669997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.05. 05:44:20

A baltifasiszták és az obamák igyekeznek fenntartani a háborús hisztériát.

jogalany 2014.09.05. 06:58:33

Vitatkoznék az írás némely megállapítás szerű mondatával.
Az Ukrán válságot nem oroszország hivta életre, hanem amerika, lásd a külügyminiszter helyettesük kijelentését, hogy már 5 milliárd $-t költöttek az ukrán helyzetre, ehhez tudni kell, hogy 2000 zsoldost dobtak át a Bécsi gyülekező helyről 2013 szeptemberétől a célországba, vagyis ukrajnába. Név szerint megvan a mesterlövész aki egy hivatal épületéből egyformán lőtte a "tüntetőket" és a rendöröket. Ez egy amerikai, volt tengerészgyalogos, mesterlövészi kiképzéssel.
Az Isist amerika pénzelte, sőt a vezetője sem sima személy, hanem több évig amerikai CIA börtönben volt, ahol bizonyára megtérítették, majd irakból megszervezte-létrehozta az Al nustr terrorista szervezetet, mellyel Sziriai kormány ellen harcolt, Törökországban kiképzett utánpótlással. Ebből alakult ki az ISIS. Szóval amerika nem szent, Putyin sem maga az ördög, mert engedi, hogy önkéntesek átmenjenek harcolni vér testvéreikért ukrajnába a kijevi fasiszta kormány csapatok (kiket amerikai tanácsadó katonai szakértők írányítanak) és fizetett zsoldosok (napi 1000 $) ellen.

belekotty 2014.09.05. 08:32:38

@maxval a bircaman: Amikor megláttam a poszt címét az index főoldalán, biztos voltam benne hogy te leszel itt az első.
Téged fizetnek ezért, vagy küldetéstudatod van?
Esetleg ilyen qrvára egyedül vagy?
Szánalmas.

belekotty 2014.09.05. 08:35:58

"olyan sokat egy 1,3 milliós ország megvédéséből nem fog az USA profitálni, kizárólag költségei vannak ezzel."
Ha csak azt nem hogy az oroszok határán van bármilyen cuccuk, úgy hogy azok ellen diplomáciailag és jogilag az oroszok nem tehetnek semmit. Sokkal rosszabb mint az USA-nak volt Kuba.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.05. 08:48:54

@belekotty:

Egyedül vagy? Küldetéstudatod van? Megfizetnek?

Késes Szent Alia 2014.09.06. 14:34:07

"Obama [...] annak idején a grúz konfliktusra adott harmatgyenge reakcióival"

Ez joggal kritizálható, de nem árt megemlíteni, hogy a grúz konfliktus idején az elnököt George W. Bush-nak hívták... Obama a kampányszövegeiben adott (eleinte, később már nem) harmatgyenge választ (ezzel pozicionálta magát McCain-nel szemben), nem pedig a Fehér Házból.

GWB kezét a grúz helyzetre való gyors reagálásban pedig többek közt éppen az az iraki konfliktus kötötte meg, amiből való kiszállást aztán Obamának felróják.
süti beállítások módosítása